9. fejezet

Nincs értelme...

„- Nincs értelme (...), a lehetetlent nem hiheti el az ember!

- Szerintem nincs elég gyakorlatod (...). Én a te korodban naponta fél órán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem.” Lewis Carroll

Kol és Elijah a közelben lévő reptéren futottak össze egymással, mivel mindkettőjük repülőgépe ott szállt le.

• Elijah nem, mintha zavarna, hogy részint családi ok miatt megszabadultam a Klaus által rám ruházott feladattól, de biztos vagy benne, hogy bátyánk, mármint Niklaus megnősült? – érdeklődte Kol a kocsiban ülve. Cseppet sem zavartatta magát és a lábait a műszerfalon, pihentette, amiért jelen lévő testvérértől bezsebelte egy nagyon helytelenítő pillantást.
• Teljesen. Itt a házassági anyakönyvi kivonatuk másolata – válaszolta Elijah kimérten és mivel egyenes útszakaszon voltak egy pillanatra belenyúlt a zakója zsebébe és kivette onnan az irat másolatát.
• Ez azért abszurd – hajtotta szét kissé méltatlankodva a lapot Kol. – Niklaus Mikaelsson és Melody… Ez most komoly? – kérdezte élesen látva a lány leánykori nevét.
• Teljes mértékben – biztosította testvérét az idősebb ős komolyan.
• Nem tudtam, hogy volt gyerek – jegyezte meg homlokráncolva. Bár az érintett nem igazán ismerte csak halott róla ezt-azt, de az épp elég is volt számára, hogy ne is akarja megismerni.
• Én sem – válaszolta Elijah kurtán. Mivel igazán nem tudta, hogy mi mást is mondhatna. Ő ismerte az érintett, tudta azt is, hogy gyermeke született, még amikor ember volt. Csak aztán nem tudta felnevelni a gyermekét, mert vámpírrá vált. A férje meg… nos igen. Alkalmatlanná vált arra, hogy megtegye.
• De azért nem hiszem, hogy törvénytelen lett volna. Úgy, mint mondjuk Katerinának a drága Elena – folytatta tovább Kol eltöprengve, mintegy hangosan gondolkozva.
• Nem. Valóban nem úgy történt. Erről is megnéztem a szükséges iratokat – közölte öcsével. Mivel végig vette az egész családfát, hogy teljesen biztos legyen abban, hogy valóban annak a személynek a leszármazottja a lány, akinek ő hiszi.
• Egy este alatt? Hatékonyságod igazán lenyűgöz drága bátyám – szólalt Kol derűsen cukkolódva.
• Megkértem rá a szükséges személyeket, akik pont tartoztak nekem egy szívességgel – felelte Elijah tárgyilagosan.
• Pont tartoztak neked mi? Milyen különös véletlen – csóválta meg a fejét Kol vigyorogva. Aztán kissé elkomolyodott. - De, akkor sem értem Klaust. Miért nősült meg? – érdeklődte erősen hitetlenkedő, valamint értetlenkedő felhanggal.
• Biztos vagyok benne, hogy megvolt rá az oka – jelentette ki bátyja udvariasan.
• A szerelem? Elijah, a meséket hagyjuk meg azoknak, akik el is hiszik – emelte a kocsi teteje felé a pillantását a fiatalabb ős jelezve, hogy ő nem hiszi azt, hogy erről lenne szó.
• Nemsokára úgyis magunk győződhetünk meg arról, hogy miről is van szó – mutatott rá Elijah szokása szerint a lényegre.
• Hello Mystic Falls – vigyorodott el Kol kicsi gonoszkásan, amint elhagyták a város határát jelző táblát.
• Azért, ha ez egyáltalán lehetséges a te esetedben, akkor fegyelmezd majd magad, mert Niklaus nem fogja tolerálni, ha bármit is teszel, amit egyébként sem kéne és én, sem vagyok olyan hangulatban, hogy elnézem a kicsapongásaid – figyelmeztette öccsét Elijah határozottan.
• Rebekah helyettem is pörögni fog ebből a szempontból – rántotta meg a vállát a fiatalabb ős.
• Én is attól tartok – sóhajtotta bátyja rezignáltan, némileg gondterhelten ettől a lehetőségtől. Őszintén remélte, hogy húguk valóban nem kezdett semmilyen magán akcióba és tényleg ott fogja őket várni a város főterén. Ugyanis Elijah később pontosította a találkozó helyét ezzel is próbálván megelőzni az előzetes civakodásokat, de tudta, hogy azok így is, úgyis elkerülhetetlenek lesznek. Szóval tényleg bízott abban, hogy Rebekah a megbeszélt helyen várja őket. Mert, ha nem, akkor az nem lenne igazán bíztató rájuk nézve. Tekintettel arra, hogy most nem akarták feldühíteni Klaust. Egyszerűen csak szerették volna megtudni mi oka is volt arra, hogy ezer év után megnősüljön.

Klaus amikor reggel felébredt a szobájában – ami most már a feleségével közös helység volt – pár pillanatig Melody békésen alvó arcát fürkészte. Aki így álmában úgy nézett ki, mint egy ártatlan porcelánbaba. Főleg, mivel most a modorával és a gesztusaival sem tud rácáfolni erre az elképzelésre. Tegnap este majd egy órán át zongoráztak. Az őst igazán lenyűgözte felesége tehetsége és az, hogy amikor egy számára ismeretlen darabot mutatott, akkor utána azonnal el tudta játszani, mintha kottából tenné. Holott nyilván soha sem látta azt. Az lesz a legjobb, ha ráállítok valakit arra, hogy kiderítse a múltját, mert most már igazán tudni akarok róla mindent, gondolta Klaus erős elhatározással. És ha ő egyszer valamit eltervezett, akkor az úgy is volt. Felöltözött aztán a nappaliba lesétálva elővette a telefonját. Nem szerette volna felébreszteni Melody-t főleg nem úgy, hogy ő lesz a beszélgetés tárgya. Miközben tárcsázta a számot az eszébe jutott az is, hogy meg kell kérnie a lányt arra, hogy engedje be a hibridjeit a házba. Bár talán ki kéne szortíroznom közülük párat. Elvégre az mégsem járja, hogy csak úgy bejöjjek ide, amikor akarnak. Főleg, ha nem is hívom őket és most itt a soha vissza nem térő alkalom arra, hogy csak azok jöjjenek ide, aki valamilyen szinte értelmesek és nem értelmetlen és felfogásképtelen idióták. Utóbbi csoportba sorolta a legtöbb hibridjét köztük Harry-t és Tyler-t is.

• Főnök? – hallotta meg Amy hangját. Frank-en kívül ő volt az egyik legmegbízhatóbb hibrid és nő létére nem kérdezett semmit. Mármint, ami nem tartozott az adott témához.
• Lenne egy feladatom a számodra – jelentette ki Klaus a maga szokásos ellentmondást nem tűrő stílusában.
• Természetesen. Miről lenne szó? – érdeklődte a nő.
• Nyilván nem vagy tisztában vele, de megnősültem. A feleségemnek van két barátja, az egyikük már meghalt. Viszont a másik… elvileg életben van. Szeretnék beszélni ezzel a személlyel és a halottról is meg kéne tudnod mindent – vázolta a dolgot az ős.
• Értem. Tudod, hogy ki ez a személy? És a halott neve? Vagy keressem meg a feleséged alapján?
• Igen, több mint biztos vagyok benne, hogy az élővel szoktak egymással kommunikálni. A telefonszáma alapján néz utána – válaszolta Klaus és utána lediktálta Melody telefonos elérhetőségét, valamint megadta a halott nevét is, aki után kutatni kellet. – Nyilván nem kell említenem, de az ügy teljes diszkréciót élvez – szögezte le az ős komoran. Igazán nem akarta, hogy kiderüljön, hogy Melody után kutakodik, bár akik ismerték azért nyilván tudják róla, hogy mindennek alaposan utánanézett.
• Rendben, vettem – válaszolta Amy érthetően.
• Valamint, örülnék neki, ha idejönnél. Lehetőleg még ma és megismerkednél a feleségemmel, mert szeretném, ha valaki vigyázna rá, ha esetleg úgy adódnak, hogy én nem lennék a közelben – vetette fel az ős, bár ez inkább volt parancs, mint lehetőség a választást tekintve.
• Csak én egyedül? – érdeklődte Amy homlokráncolva. Mert azért úgy vélte, hogy bárki legyen is teremtője felesége egy személy nem elég biztosíték a védelmére. Már nem a saját képességeit becsülte kevésre, de aggódott amiatt, hogy nem tudja tökéletesen teljesíteni a kérést és őszintén nem örült volna annak, ha Klaus újdonsült feleségének miatta esik bántódása.
• A legmegbízhatóbb hibridek közül válogathatsz párat, de nem hiszem, hogy a feleségem örülni fog annak, ha sokan ráakaszkodtok – mondta Klaus szárazon és közben akaratlanul is elvigyorodott, mert sejtette, hogy a lány makacs módon ellent fog állni a testőrségnek. Amit viszont az ős nagyon is szükségesnek érzett. Elvégre nem kockáztathatja meg, hogy bárki is bántsa az ő feleséget.
• Értem. Én magam is csak egy-két személyre gondoltam – válaszolta a hibrid töprengve a lehetséges jelölteken. - Később jelentkezem – biztosította Klaust jelezve, hogy máris elkezdi keresni azt, amivel megbízták.
• Helyes – jelentette ki az ős és letette a telefont. Ilyenkor örült neki, hogy azért az idióta hibridjei között is akad kivétel. Aztán meghallotta, hogy valaki bizony be akar jönni a villába, de ellenállásba ütközött és heves szitkozódások közepette tudatta a világgal nemtetszését a miatt, mert akadályba ütközött.

Kol volt az, aki olyan hevesen kifakadt az ajtó előtt állva. Elijah mellette éppen csengetni készült, de hallotta bátyja lépéseinek összetéveszthetetlen hangját így várt. Addig még testvérük kiér hozzájuk, ha már úgy adódott, hogy ők maguk nem tudnak bemenni. Közben szemével üzent öcsének, hogy, ha lehet most már fejezze be a panaszkodást arra vonatkozóan, hogy felkenődött egy láthatatlan falra. Rebekah szótlanul állt két kint lévő bátyja mellet, de azért sejthető volt az, miszerint bármelyik pillanatban robbanhat az ingerültségtől és az idegességtől.

• Hello bátyó, gondoltam beugrom, de nem tudok bemenni – köszöntötte legidősebb testvérét Kol gondtalanul, mint aki csak éppen erre járt és nem a fél országon átutazott ide.
• Te egy halandót vettél el feleségül? – kiáltotta el magát Rebekah, aki most már igazán elborzadtnak látszott. Elijah halkan felsóhajtott. Tudta, hogy kisebb testvérei hevesen rá fognak törni bátyjukra, de azért ez már tényleg erős túlzás volt. De legalább Kol visszafogta magát. Úgy ahogy.
• Én is örülök, hogy látlak titeket – válaszolta Klaus és mogorván az ajtófélfának dőlt.
• Niklaus csak szeretnénk veled beszélni a… házasságoddal kapcsolatban – szólalt meg Elijah a maga diplomatikus modorában. A házasság szó valahogy még neki is nehezen jött a szájára, főleg legidősebb testvérével összefüggésben.
• Valóban? Szerintem, viszont nincs erről mit beszélnünk – mondta a legidősebb ős komoran.
• Nik, hogy vehettél el valakit feleségül? És miért? Egyáltalán ismered? – kérdezte Rebekah idegesen.
• Húgocskám szerintem, amikor legutóbb beszéltünk elég világosan fogalmaztál arra vonatkozóan, hogy mikor is akarsz látni legközelebb és, hogy addig is hova menjek – válaszolta Klaus gúnyosan emlékeztetve az érintett a veszekedésükre.
• Rebekáh-nak abból a szempontból igaza van, hogy nem volt szép tőled az, hogy nem hívtál meg minket az esküvődre. Különösen engem. Elvégre én csak csodásabbá változtattam volna a boldog napot – kottyantotta közbe Kol a saját önfényező beszédét.
• Kol neked meg, mintha adtam volna egy feladatot – húzta fel a szemöldökét Klaus jelezve, hogy véleménye szerint öccsének most nagyon nem itt kéne lennie.
• Miért nem az egyik hibrided bízod meg vele? – grimaszolta Kol elégedetlenül.
• Mert téged kértelek meg rá – hangsúlyozta ki az ős, hogy nem másnak szánta ezt a feladatot, hanem az öcsének és most már egyébként is felesleges lenne mást küldeni, ha Jeremy és a testvére összebarátkoztak egymással.
• Kértél?! Azért ne túlozzunk – vágta rá Kol ingerülten.
• Amit mondtam, megmondtam – szögezte le Klaus határozottan.
• Akkor sem értem, hogy miért bánsz így velünk. Elborzasztasz ezzel az egész házasságos ötlettel – toppantotta Rebekah mérgében. – Legalább hívj be minket – sziszegte egyre idegesebben.
• Azt sajnos csak a felségem tudná megtenni, de ő még alszik – válaszolta Klaus elvigyorodva. Ezzel is jelezve, hogy ő sajnálatos módon semmit sem tud tenni az ügyben.
• Hát ébrezd fel. Most – jelentette ki húga durcásan.
• Rebekah nem tűröm el ezt a hangnemet! – jegyezte meg legidősebb testvére mérgesen, mert ez már több volt, mint puszta szemtelenség.
• Szegény Nik, de figyeld meg, hogy a feleséged is el fog hagyni téged, mert olyan utálatos vagy – köpte Rebekah, majd sarkon fordulva távozott.

Klaus egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy húga ilyen hevesen reagált az ő házasságának a hírére. Ráadásul a hibrid most ismét dühös lett a szőke hajú ősre azért, mert az képes volt ilyesmiket a fejéhez vágni. Az ősi hibridet az irritálta a legjobban, hogy legbelül félt attól, hogy húgának valamilyen lehetetlen módon mégis igaza lesz. Hiába bízott abban, hogy Melody-val megígérték egymásnak, hogy nem hagyják el a másikat, mégis Klaus bizonyos – azért eléggé meghatározó - mértékig félt. Már egészen kezdte megszokni felesége jelenlétét, és nem szerette és akarta volna azt, ha ismét egyedül kéne megbirkóznia mindazzal a fájdalommal és keserűséggel, ami rá nehezedett immár ezer év óta.

Kol megforgatta a szemeit és a ház falának dőlt, jelezve, hogyha már bemenni nem mehet be, akkor lassan itt fogja magát kényelembe helyezni. Igazán örült neki, hogy elszabadult Denver-ből. Nem, mintha egyébként különösebb gondja lett volna Jeremy Gilbert-el. Mert a fiú, a közös idejük legtöbbjében egészen normális volt. Az nyomta rá Kol érzéseire a bélyeget, hogy szerinte ezt az egészet a kényszerűség jellemezte. A közös baseball és az italozások egyáltalán nem voltak komolyak abban a tekintetben, hogy Klaus parancsa miatt kellet megtenni ezeket a dolgokat. Azért kicsit örült neki, hogy elszabadult innen Mystic Fallsból és végre ismét élhetett egy kicsit. Persze mivel semmi sem volt tökéletes ezért Esther varázslata és igazán fenyegető veszélye nagyon is zavaró volt a számára. Főleg a mostani kedves kis összekötő varázslata miatt. Ugyanis egyáltalán nem szándékozott meghalna.

Elijah előre sejtette, hogy a beszélgetésükbe előbb vagy utóbb ilyesmi is bele fog keveredni. Ő persze jobb szerette volna, ha utóbb történik meg a dolog. Tekintettel arra, hogy most igazán nem veszekedni jöttek ide, hanem egyszerűen csak megérdeklődni Klaustól, hogy mi oka is volt arra, hogy feleségül vegye Melody-t. De természetesen Elijah számításba vette ezt a lehetőséget is. Főleg, mert mind Rebekah, mind Kol sokszor voltak olyanok, akik ilyesmit tesznek csak azért, hogy kifejezzék a nemtetszésüket. De az, amit húguk mondott valóban túl ment egy bizonyos határon, amit Klaus nyilván nem fog egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Rebekah nyilván most csak azért nincsen újra a szép kis koporsójában leszúrva a fehér tölgyfa hamvaiba mártott karóval, mert akkor Klaus kivételéve mi is álomra térnénk vele együtt, gondolta Elijah gondterhelten. Az ős tudta, hogy ha húguk legközelebb is ilyet vagy ennél súlyosabb dolgot mond, akkor Klaus egyáltalán nem lesz tekintettel rájuk. Tehát ennek mielőbbi megoldása érdekében először is megkell valahogy szüntetniük ezt a varázslatot, amit Esther volt szíves rájuk tenni, mert ez már igazán nem mehetett így tovább.

• Rebekah csak zaklatott – szólalt meg Elijah udvariasan védve húguk lehetetlen viselkedését, bár tudta, hogy teljesen felesleges.
• Tisztában vagyok vele Elijah, mivel nem vagyok ostoba – pillantott öccseire Klaus feszülten.
• Tényleg? – kérdezte Kol kíváncsian.
• Mi tényleg? – kérdezte Klaus.
• Tényleg megnősültél? – ismételte meg a kérdést kisebb testvére immár lényegretörőben.
• Tényleg – bólintotta a kérdezett határozottan.
• Mi jön ez után? Jó útra térsz? – kérdezte Kol cinikusan. Klaus elhúzta a száját ez azért több volt, mint sok. Először Rebekah méltatlan kifakadás most meg Kol ostoba kérdései úgy vélte, hogy fent kellet, volna maradni a feleségével a szobában. Elijah testvérük arcát figyelte. Klaus komor vonásai valójában a nyilvánvaló és érthető feszültséget és idegességet leszámítva igazán nyugodtak voltak.

Ekkor mindhárman meghallották valaki lassú és némileg ingerült lépéseinek összetéveszthetetlen hangját. Kol az ajtófélfának dőlve pislogott a lépcső felé. Elijah, aki szembe állt a bejárati ajtóval is átnézett bátyja válla felett, aki szembe fordult a lépcsőn lesétáló feleségével.

• Nem lehetett volna, hogy halkabban veszekedtek? Aludni szerettem volna és a lármátok még a halottakat is, felébresztette volna – mondta Melody morcosan férje zöld szemeibe pillantva és karjait összevonta a mellkasa előtt.
• Bocsánat drágám – vigyorodott el Klaus. Felesége csak a szemeit forgatta válaszként, mivel tudta, hogy férje már megint nem gondolja komolyan, amit mond, bár most nem őt akarja ezzel piszkálni, hanem a testvéreit. Ami egy fokkal jobb volt. – Ők a fivéreim, Kol és Elijah – mutatott az érintettek irányába az ős.
• Hello – köszönt nekik Melody, aztán sarkon fordulva a konyha felé vette az irányt. Elijah udvariasan megköszörülte a torkát. Egyrészt be szeretett volna mutatkozni, másrészt úgy vélte alkalmasabb lenne ezt bent megtenni. Viszont erre nem nyílt lehetősége addig még a lány be nem hívja őt és természetesen Kolt is.
• Behívhatnád őket – szólalt meg Klaus tudva, hogy idősebb öccse néma célzása erre vonatkozott.
• Szükségesnek érzed? – kérdezte Melody, aki megállt, de nem fordult vissza a három testvér felé.
• Talán – válaszolta a kérdezett pár percnyi tűnődés után kissé elhúzva a szót jelezve, hogy inkább feleségére bízza a döntést. Ha Rebekah még mindig itt lett volna, akkor azt mondja, hogy ne tegyék, de így más volt a helyzet.
• Én a magam részéről most megreggelizek, addig Kol és Elijah igazán bejöhet, hogy beszélgessen veled – mondta Melody és folytatta útját a célul kitűzött helység felé.
• Köszönjük kedves – lépte át a küszöböt Elijah hálásan.
• Nem vagyok kedves – reagálta le a véleménye szerint felesleges udvariaskodást a lány a maga módján, aztán eltűnt a konyhába vezető folyosó mögött.
• Ezt nevezem Nik – mondta Kol, de továbbra sem értette meg, hogy testvére miért is vette el a lányt. Aki csinos volt meg, minden, de a feleség dolog a fiatal ős véleménye szerint akkor is túlzás volt.
• Köszönöm a bókot Kol, mármint, ha ezt annak vehetem – emelte a plafon felé a pillantását Klaus, aki felesége udvarias testvérével szembeni replikáján igazán jót mulatott. – Gyertek utánam – indítványozta a maga ellentmondást nem tűrő stílusában az ős. Aztán a festő szobába vezette öccseit, akik szótlanul követték őt. – Akkor mi oka volt annak, hogy beugrottatok erre a… kedves kis üdvözlésre? – érdeklődte Klaus szarkasztikusan.
• Csak szerettünk volna a saját szemünkkel látni, hogy… minden rendben van veled – válaszolta Elijah a béke érdekében megválogatva a szavait.
• Az eszem még nem ment el, ha erre céloznál – jelentette ki Klaus szárazon.
• Az előbb szinte érzelmet vettem észre rajtad Nik – piszkálódott Kol.
• Mármint a felbukkanásotok miatt érzett ingerültségen kívül? Tudod Kol én meg azt hittem, hogy Jeremy-re figyelsz. Mostanában nem úgy alakulnak a dolgaink, ahogy mi szeretnénk, legalábbis ha anyánkon múlik, akkor semmiféleképpen. Te meg ahelyett, hogy az egyik célszemélyre figyelnél, aki még fontos lehet a szükséges személyek sakkban tartásának érdekében, eljöttél hozzám, hogy felesleges kérdéseket tegyél fel – szűrte a fogai között Klaus kissé dühösen.
• Most higgyem el, hogy meglepődtél? – legyintette Kol tudva, hogy bátyja azért ennél sokkal előrelátóbb és nyilván tisztában volt azzal, hogyha megtudják mi is történ, akkor fel fogják őt és a feleségét keresni.
• Akár így is fogalmazhatnánk, viszont valóban számítottam az érkezésetekre – szögezte le a hibrid mérges kézmozdulattal.
• Persze, szinte félek megkérdezni, de mit tettél? Úgy értem ki gondolta volna, hogy még ebben az életben - ami azért nem rövid - valaha is megnősülsz? A feleséged megigézted? – kérdezte Kol érdeklődve.
• Nem, Melody azért van mellettem, mert így döntött – jelentette ki Klaus. Elijah ebben nem kételkedett és csak tudni szerette volna, hogy testvérének mégis mi oka volt megtenni ezt a tőle teljesen szokatlan lépést. Kol a maga részéről kételkedett és össze volt zavarodva.

Rebekah ingerülten suhant a saját háza felé. Egyszerűen nem tudta megérteni, elfogadni meg még úgy sem legidősebb bátyja újdonsült hóbortját. Mivel a szőke hajú ős száz százalékig biztos volt abban, hogy testvére részéről ez a házasság egyáltalán nem komoly dolog. És ebben senki sem tudta volna megingatni. Teljesen biztos volt abban, hogy Klaus ezzel akar nekik visszavágni azért, mert egy ideig magára hagyták őt. Kol vagy még Elijah részéről sem lett volna annyira meglepő ez a lehetetlen lépés, mint Klaustól. Elvégre pont ő talált magának hirtelen egy társat, holott soha senkit nem tűrt meg maga mellet huzamosabb ideig? Biztos valamilyen oka volt rá. Mert ok nélkül nem tenne ilyen őrültséget. Vagy a lány elvette az eszét. Igen, ez lesz az. Valamilyen varázslatot használt vagy ő maga vagy megkért rá valakit. Meg kell tudnom, gondolta Rebekah erős elhatározással. Mivel egyértelműen nem akarta elfogadni azt, hogy Klaus, aki az ő legkedvesebb testvére volt mindig is – már amikor nem voltak haragban, mint most – ilyen lépésre szánta el magát.

A szőke hajú ős fontolóra vette, hogy mit is kéne most csinálni azért, hogy testvére újra olyan legyen, mint amilyen régen. Vagyis az az őket vigyázó boldogtalan agglegény, akivé ezer év alatt vált. Persze Rebekah nem akarta, hogy bátyja boldogtalan legyen. Csak azt szerette volna, ha minden olyan lett volna, mint régen. Tisztában volt azzal, hogy Elijah nem fog neki segíteni ebben a helyzetben. Kol talán, de ő viszont nem volt megbízható ebben a tekintetben legalábbis semmiképpen, mert biztos elkotyogta volna valamilyen úton-módon, hogy mit is tesznek. Az, pedig nem igazán lett volna kellemes a számukra.

Klaus némileg unottan bámulta testvéreit. Aztán tekintette a legújabb festményének az üres keretére tévedt. Tegnap este – a lány kérése alapján - a dolgozó szobájába helyezte a képet és közben sokáig töprengett azon, hogy Melody miért is reagált úgy a képre, ahogy. Viszont most már bízott abban, hogy Amy majd megtudja a szükséges dolgokat és, akkor minden a helyére kerül számára feleségével kapcsolatban.

• Miért nem szóltál nekünk arról, hogy mire is készülsz? – kérdezte Elijah megtörve a pár perce beállt csendet.
• Neked céloztam rá – utalta Klaus arra, amikor telefonon beszéltek egymással. Mivel tudta, hogy testvére hallotta azt, amikor Melody és ő az alsónadrágja felvételről… tárgyaltak. Vagyis a lány leszögezte azt a feltételt, aminek következtében a hibrid végül kávéhoz jutott.
• Nos, elismerem, hogy ez a lehetőség nem igazán merült fel bennem – válaszolta testvére kimérten, mivel ez a lehetőség tényleg soha sem ötlött volna fel benne.
• Ez van – vont vállat bátyja, mert most nem igazán érdekelte, hogy Elijah ezzel kapcsolatban mire gondolt és mire nem.
• Te már korábban tudtad? – fordult fiatalabb bátyja felé Kol kiakadva.
• Nem úgy, ahogy te gondolod – felelte Elijah, majdhogynem szabadkozva, de azért ez nem igazán látszott meg rajta. Talán csak egy kicsit az erre vonatkozó szándéka.
• Miért van az, hogy én tudok meg mindent utoljára?! Ez olyan igazságtalan – motyogta Kol és duzzogva összefonta a karjait a mellkasa előtt.
• Rebekah is akkor értesült róla, amikor te – emlékeztette testévért Elijah komolyan, de tudta, hogy öccsét ez nem igazán fogja meghatni.
• Kit érdekel Rebekah?! Itt rólam van szó – mutogatta Kol idegesen.
• Gondolom, tudod, hogy a feleséged kinek a leszármazottja – fordult Klaus felé Elijah, megpróbálván figyelmen kívül hagyni öccsük méltatlankodását azzal a határozott szándékkal, hogy ezzel az új témával más irányba fordul a beszélgetés menete.
• Tisztában vagyok vele, ahogy azzal is, hogy nyilvánvalóan ő is tud róla – jelentette ki Klaus határozottan. Mivel úgy vélte Melody is fel van világosítva e téren.
• Értem – biccentette Elijah.
• Én továbbra sem, de maradok és akkor szerintem minden világossá, válik számomra is – vágta rá a terveit Kol derűsen.
• Elijah te maradhatsz, ha akarsz, bár tudomásom szerint Esther mihamarabbi és gyors kiiktatás ügyén dolgozol. Kol te meg ne feledd, hogy neked meg ott van Jeremy. Nincsen semmi akár lényeges, akár lényegtelen híred vele kapcsolatban? – emlékeztette testvéreit Klaus, arra, hogy van jobb dolguk is, minthogy az ő házasságán csodálkozzanak és rágódjanak.
• Nincsen – rázta meg a fejét a kérdezett. - Nem lehetne, hogy valaki más felügyeljen rá? – kérdezte Kol, majdhogynem nyűgösen.
• Nem – mondta legidősebb testvére mogorván.
• Azért még maradok, hátha mégis meggondolod magad – vetette fel szándékát Kol.
• Az teljesen kizárt, de tégy úgy, ahogy akarsz – szusszantott Klaus bosszankodva, hogy testvére nem azt csinálja, amit tőle elvár. De tudta, hogy Jeremy lassan így is értékét veszíti a szemükben és arra gondolta, hogy egy elejtett célzással vissza kéne terelni a városban, hogy szükség esetén mégis elérhető közelségben legyen.
• Úgy vélem én is maradok. Innen is ugyan úgy utána tudok nézni a dolgoknak – közölte Elijah azzal a nem is annyira titkolt szándékkal, hogy megtudja Klaus és Melody kapcsolatának mibenlétét.

Melody közben visszament a szobájukba, ahol az asztalra pillantva észrevett egy nagy borítékot. Kíváncsian kibontotta és megnézte a benne lévő képeket, valamint iratokat. Nem telt bele sok idő még rájött arra, hogy ezek azokról a gyilkosságokról készültek, amiket Klaus említett Elijah-nak telefonon keresztül még, akkor, amikor az albérletében voltak. A lány gondosan sorba rendezte a képeket, áttanulmányozta az iratokat, és eltöprengve szétrakosgatta őket az ágyon. Erre a látványra nyitott be a férje.

• A tanács tagjainak a meggyilkolásával kapcsolatos ügyek – jegyezte meg Klaus az ágyhoz lépve.
• Csak ez a két áldozat van? – kérdezte Melody kíváncsian.
• Nos, tudomásom szerint igen – válaszolta az ős, mivel a részéről, akár az egész tanács odaveszhetett volna.
• Ők pontosan milyen tanács tagjai?
• Nem tudom, hogy mennyire vagy tisztában azzal, hogy itt születem a testvéreimmel együtt – kezdte a legelején a dolgok elmesélését a férfi.
• Ezt tudtam – bólogatta a lány.
• Amikor a mai értelembe vett Mystic Falls létrejött, akkor a vámpírok már réges-régen itt voltak… - folytatta Klaus.
• A vérfarkasokkal együtt – szúrta közbe Melody.
• Így van. Azonban a vámpírok nem mindig korlátozták magukat, meg persze a vérfarkasok sem igazán voltak azok a visszafogott személyek – ült le felesége mellé az ős, aki érdeklődve hallgatta azt, amint mondott.
• Szóval a vámpírokra terelődött a gyanú? – kérdezte a lány megértve az el nem mondott lényeget.
• Igen, az Alapítok Tanácsa - ami az alapító családok vezetőiből állt és áll még most is - tudomást szerzett a vámpírokról és levadászták őket egy iránytű segítségével, amit egy feltaláló Jonathan Gilbert fejlesztett ki. Persze nem mindet sikerült elkapniuk, mivel nem tudhatták, hogy Katerina a vérét adta Damon és Stefan Salvatore-nak. Valamint ő maga is megmenekül, mert szövetkezett George Lockwood-al, aki vérfarkas volt. De ez most a mi szempontunkból nem is lényeg. Azaz lenne, hogy a tanács azóta is fennáll és a vámpír veszélyt próbálják mérsékelni. Mint, ahogy azt láthatod nem valami nagy sikerrel – közölte Klaus gúnyosan.
• Ezeket viszont nem vámpírok tették – ráncolta össze a homlokát Melody a képek és iratok felé intve.
• Valóban nem. Mégis gyanús, hogy valaki pont őket öli meg.
• Utána nézek – jelentette ki Melody határozottan.
• Gondolom, nem fogod mással elfoglalni magad, ha már felvetődött benned ez a lehetőség – dünnyögte Klaus. Sejtve, hogy felesége nem fog a háztartás köznapi értelembe vett problémáival foglalkozni, de ez, amit most elhatározott nem kevés veszélyt tartogatott magába.
• Hát nem – ismerte el a lány és a maga dacos módján felvetette az állát.
• Hogy tudnék erre nem-et mondani? – forgatta meg a szemeit az ős cinikusan.
• Sehogy, van valamilyen táblád? – kérdezte Melody összeszedve a képeket és az iratokat, hogy aztán gondosan visszategye őket a borítékba.
• Miért? – húzta fel kissé értetlenül a szemöldökét Klaus.
• Azért, hogy kifüggesszem a képeket – magyarázta a lány, bár lehetet látni rajta, hogy szerinte ez teljesen logikus volt.
• Azt hiszem a mellettünk lévő szobában van és azt a helységet be is rendezheted a szükséges célra – ajánlotta az ős.
• Remek – bólogatta Melody és felállt.
• Aztán találd meg a gyilkost – karolta át hátulról feleségét Klaus, hogy annak fülébe suttoghassa mondandóját.
• Meglesz – biztosította a lány.
• Mielőtt elkezdenéd szükségem lenne a… segítségedre – fordította maga felé feleségét az ős.
• Mivel kapcsolatban? – kérdezte Melody türelmetlenül, mert szeretett volna az üggyel foglalkozni. Klaus válasz helyett ajkait mohón a lány ajkaira tapasztotta, közben pedig érzékien végigsimította a lány gerincének a vonalán. Melody a földre ejtette a borítékot és elmerült a férje által nyújtott szenvedélyben.

Klaus érzékien végigcsókolta felesége arcát, aztán átért a nyakára kezeivel meg egyre erősebben simogatta a lány gerincét, csípőjét és combjait.

• Nem lehetne, hogy később folytassuk? – motyogta Melody bizonytalanul, mert egyrészt szeretett volna minél hamarabb utána nézni az ügynek. Másrészt nem akarta, hogy férje abbahagyja, amit most vele tesz. Viszont egyik lehetőség kizárta a másikat és a döntés egyébként sem az ő kezében volt.
• Kizárt – morrant fel az ős elégedetlenül még csak a lehetőségre is. Melody durcás szusszantással akarta jelezni, hogy bizony megsértődött azonban ez inkább elégedett nyögésbe fulladt.

Klaus belevigyorgott a lány nyakhajlatába. Tudta, hogy ismét ő nyert és a világért sem ismerte volna be, hogy mennyire nagyon is szereti ezeket az alkalmakat. Főleg, mikor felesége a végén lágy mozdulatokkal magához vonja. Melody sem ismerte volna be sohasem, hogy hagyja, hogy az ős ebben a témában egyértelműen és ellentmondást nem tűrően felülkerekedjen rajta. Dacos énje erre az időtartamra mindig meghunyászkodott, hogy átadja a helyét férje akaratának. Ki nem mondott egyesség volt, főleg mivel más témában nem találták volna meg ilyen könnyen a közös hangot. Legalábbis ők így vélték.

Klaus lassúan kínzó mozdulatokkal húzta le feleségéről a pólót, aki most már szó és ellenállás nélkül hagyta, hogy ismét egyesüljenek. Mivel minden apró tiltakozása ellenére ő is ugyan úgy vágyott Klaus közelségére, a csókjaira és hangjának varázslatos csengésére, mint az az övére. Ruháiktól fokozatos szabadították meg egymást, miközben hosszú és szenvedéllyel teli csókokat váltottak. Aztán testük felvette az ősi ritmust, amiben minden veszekedésük ellenére már az első pillanatban megtalálták az összhangot. Mert az teljesen egyértelmű volt, hogy élvezik azt amit a másik nyújt számukra, de ez sokkal több volt.

A másik által meglelték a menedéket a világ elől, amire nagy szükségük volt. Nem számított nekik, hogy milyen egyedül is voltak mindketten a múltban, hogy milyen fájdalmas dolgokat kellet átvészelniük miközben önmagukban, azt kívánták, hogy bár szűnne meg a fájdalom, ami belülről őrjítően lassan emészti fel őket. Ez most már nem számított. Nem volt több mint nyomasztó, régi, de fokozatosan megnyugvó érzés. Most már itt voltak egymásnak. Nem tudták, hogy mit hoz számukra a jövő. Hogy mégis mennyit fognak veszekedni, miként lépnek majd túl ezeken a momentumokon, miket kell majd átvészelniük. Csak abban bíztak és hittek szinte vakon, hogy a másik, aki a menedéket nyújtja, ott lesz mellettük az elkövetkezendők során. Mert megígérték egymásnak. És ezek a kimondatlan érzések, amik még alig kezdtek körvonalazódni bennük egy napon talán a felszínre törnek. De ennek a napnak az ideje még nem jött el. Most csak tették, amit akartak. Klaus az együttlét végén fejét ismét felesége mellkasán pihentette, aki közben az ős szőke tincseivel játszott.

• Mond, hogy a testvéreid már nincsenek itt – szólalt meg Melody halkan, mikor eszébe jutott az, hogy Klaus nem igazán említette, hogy a testvérei távoztak volna.
• Legnagyobb örömömre itt maradtak – grimaszolta az ős. Viszont tudta, hogy ezzel sikerült egy alapos fricskát adnia nekik. Elvégre, ha már itt maradtak, akkor igazán nagyon remélte, hogy élvezték a hallottakat. Mert ő nagyon is.
• Mondhattad volna – szűrte a szavakat a lány sértetten.
• Nincsen nálam gyufa, de egyébként legközelebb használunk zsályagyertyát, és akkor nem fogják hallani mit is csinálunk, bár tudni tudják majd, de ez nem érdekes – jegyezte meg Klaus és a könyökeire támaszkodott, hogy felesége kék szemeibe tudjon nézni. – Rendben? – pillantott rá Melody-ra kérdően.
• Majd meglátjuk, és ne hidd, hogy most nem vagyok rád mérges – közölte Melody és letolta magáról az őst, hogy utána felkeljen az ágyból és felöltözzön.
• Tudom – válaszolta Klaus és karjait egy hanyag mozdulattal a fejet alá helyezve összekulcsolta. Melody morcosan megrázta a fejét, majd felöltözött és a borítékot felvéve a szomszéd szobába vonult. Klaus egy ideig még az ágyban heverészett igazán nem volt jobb dolga és úgy vélte – jobban mondta erősen bízott abba -, hogy felesége lehetőleg a nyomozás közben elfelejti a sérelmét, ami az ős szerint egyébként sem volt komoly. Vagy ha nem, akkor majd kibékíti… valahogyan.