8. fejezet

Minden megváltozik

„Milyen furcsa az élet! Nagyon hosszú ideig kiszámítható sebességgel folyik, az események komótos tempóban követik egymást, aztán hirtelen - mint egy Porsche az autópályán, amely szédítő sebességgel húz el mellettünk - felgyorsulnak a dolgok, és egy szempillantás alatt váratlanul olyasmi történik, ami örökre megváltoztat mindent.” J. R. Ward

• Azt állítod, hogy ő nem más, mint a te feleséged? – kérdezte Damon értetlenül először Melody aztán meg Klaus felé intve. Ez a fejlemény igazán váratlanul érte őt és sejtette, hogy a szinte jelen lévő öccse és Caroline is hasonlóan érez ezzel kapcsolatban. Komolyan megnősült, vagy csak minket akarnak hülyíteni és a lány az új hibridje? Legyen bármelyik verzió is a helyes attól tartok a ma estére tervezett programomnak lőttek, gondolta a vámpír rosszkedvűen.
• És én még azt hittem, hogy te vagy az értelmesebb Salvatore – csóválta meg a fejét az ős némileg csalódottan, bár arcán továbbra is tisztán kivehető volt az elégedettség. Ami az miatt volt, hogy sikerült a kellő hatást elérnie. Már csak a testvéreim reakciója volt hátra, ami ehhez hasonlóan, bár talán még ennél is sokkal megrázóbb hatás fog elérni. Valamint a többi hibridemmel is közölnöm kell, hogy bizony mellettem Melody parancsait is teljesíteniük kell majd. A véleményük egyébként sem fog sokat számítani, mivel ők így is, úgy is azt fogják tenni, amit én akarok, gondolta Klaus egykedvűen.
• Klaus – sietett gyors léptekkel bátyja megmentésére Stefan. Ugyanis úgy hitte, hogy az ős éppen Damon kivégzésére készül. Természetesen teljesen felesleges volt az igyekezete, mert ha Klaus megakarta volna ölni az idősebb Salvatore-t, akkor már megtette volna. Ezért aztán a fiatalabb Salvatore megmentési igyekezete most teljesen felesleges volt tekintettel arra, hogy az ős ebben a pillanatban nem akarta megöli sem Damon, sem mást a jelen lévők közül. Persze ezen hangulatához függően könnyen tudnak változtatni, ha esetleg lennél olyan merészek, vagyis inkább bolondok, hogy túlságosan is sokat engednének meg maguknak. A fiatalabb Salvatore-t Elena követte, mögöttük pedig Caroline sétált. A szőke hajú vámpírlány minden veszély ellenére a hasonmást figyelte hátha felfedez valami olyat a viselkedésében, ami elárulná, hogy pontosan mire is készül lehetőleg még az előtt, hogy konkrétan kiderülne miről is van szó.
• Stefan vagyon miért érzem úgy, hogy szokásod szerint el szeretnéd rontani a pillanatot? – érdeklődte Klaus szarkasztikusan.
• Ő tényleg a feleséged? Nem is értem, hogy képes valaki megmaradni melletted – csodálkozta Elena és észre sem vehető lefitymáló pillantást vetett a lányra. Ami csak mind Caroline-nak, mind Melody-nak feltűnt.
• Én személy szerint veled kapcsolatban vagyok ezen a véleményen – fintorodott el a szőke hajú lány és kezei erősen ökölbe szorultak készen rá, hogy akár ebben a pillanatban is egy szép ütést mérjen a hasonmás arcába. Az orrtörésben mindig is jó volt. Klaus külsőleg nem reagálta le azt, hogy a felesége megvédte őt. Viszont belül örült neki. Annak ellenére, hogy bizonyos szempontból nem szorult rá, mégis tényleg jóleset neki ez az őszinte gesztus. Valamint rendkívül élvezte volna, ha Melody megüti Elenát. Tekintettel arra, hogy legszívesebben ő maga is megtette volna, de azért volt benne tisztesség és nem tette meg. Ami szintén a könnyen váltakozó kategóriába volt sorolandó, annak tekintetében, hogy a hasonmásnak megmutassa, hogy pontosan hol is a helye.
• És itt szándékoztok maradni Mystic Fallsban? – kérdezte Stefan, mivel ő is látta Klaus feleségének a gesztusát és valahogy sejtette, hogy az szemrebbenés és mindenféle megbánást nélkül megütné Elenát. És mivel még nem tudták, hogy micsoda is a lány, így inkább jobb volt óvakodni az ilyesmitől. A fiatalabb Salvatore úgy vélte, hogy a kérdése meg még logikus is volt, tekintettel arra, hogy akár máshová is elmehetnek, és most csak idejöttek, hogy közöljék velük a nagy hírt. Amivel kapcsolatban Klausnak nyilván van valamilyen hátsó szándéka. Mert ő aztán tényleg semmit sem tesz bármilyen különösebb ok nélkül, gondolta Stefan.
• Stefan tudod, most mondhatnám azt, hogy én voltam itt előbb, de az igazán elcsépelt lenne. Főleg mivel tudomásom szerint ehhez nem szükséges a beleegyezésed, szóval értelmetlennek találom a kérdésed – válaszolta Klaus gúnyosan.
• És a testvéreid vajon tudják már azt, hogy kimondat a boldogító igen-t? – érdeklődte Damon cinikusan. Mivel azóta a nap óta Elijah mindig felhívta - betartva a kérését és már emberibb időben kereste őt – és tudakozódott a lehetséges, de egyébként semmilyen fejleményekről. És az idősebb Salvatore úgy vélte, hogy ha valami hát ezt biztos megosztotta volna vele az ős. Igaz nála soha sem lehet tudni…
• Talán valamelyikkel közelebbi ismeretségbe kerültél, hogy ezt kérded? – válaszolta kérdéssel az ős. – De mindegy is. Most, ha megbocsátotok nem is maradnánk tovább felemelő társaságotokban, mivel az inkább csak lehangoló, mint általában mindig – tette hozzá mogorván. Letett némi pénzt a pultra az italok miatt, elvégre, nehogy még meggyanítsák olyasmivel, hogy elfelejtett fizetni a csodálatos kiszolgálású Mystic Grillben. Holott sejtette, hogy őt azért senki nem merészelni ilyesmivel vádolni, főleg mivel az illető addig a pillanatig élne. Aztán feleségét maga elé engedve távoztak az épületből, továbbra is csupa értetlen arcot vágó személyt hagyva maguk után.

• Ez különös volt – szólalt meg Caroline.
• Igen, kösz, hogy kijelented a nyilvánvalót, de Szöszi te meg se szólaltál. Csak nem történt veled valami? – kérdezte Damon szokása szerint gúnyosan, mivel a lány személyiségétől véleménye szerint ez nagyon nagy mértékben elütött.
• Mintha érdekelne téged az, hogy mi van velem – vágott vissza a szőke hajú vámpírlány morcosan és ő is elhagyta az épületet, mivel felbosszantotta az idősebb Salvatore piszkálódása és az, hogy nem tudott meg semmit arról, hogy Elena mire is készül. Klaus házassága szerinte igazán érdekes és izgalmas fejlemény volt. Az ismeretlen szőke hajú lány véleménye szerint hasonló jellemnek tetszett, mint maga az ős. Vajon miért házasodtak össze? Szeretnék egymást vagy más miatt, töprengett magában a Forbes ház felé tartó úton Caroline. Viszont nem tudta eldönteni, hogy ezekre a kérdésekre mik a válaszok így inkább a szükségesebbnek tetsző Elena problémára összpontosította a figyelmét. Mivel továbbra sem állt szándékában feladni azt a tervét miszerint kideríti azt, hogy mire is készül a Gilbert lány. Mert abban száz százalékig biztos volt, hogy a hasonmás készül valamire. Legyen az bármi.
• Damon – pillantott a nevezett személyre Stefan erősen rosszallóan. Nem örült neki, hogy bátyja tüskés kedvét a mostanában egyébként is különösen viselkedő Caroline-on vezeti le. Mivel ő segíteni szeretett volna a szőke hajú vámpírlánynak, ugyanis az is mindig segített neki.
• Attól tartok valami történik vele – sóhajtotta Elena bánatosan utalva a köztudomás szerinti egyik legjobb barátnőjére. Mivel úgy vélte itt az ideje annak, hogy felvezesse azt a tervet mely alapján Caroline-t eltávolítja az útból. Lehetőleg minél előbb. Valamint tudta, hogy Klaus házasságát is tudatnia kell majd azzal a személlyel, akivel titkos levelezést folytatott. Nem igaz, hogy még ez is megbolondul, és hirtelen elvesz valakit feleségül, gondolta a hasonmás irritáltan.
• Remek, más sem hiányzott, minthogy a tanácstagokat megölő gyilkosság sorozaton, Ric továbbra is mérges kedvén és Klaus újdonsül meglepetés házasságán kívül még Caroline-nal is foglalkoznom kelljen – húzta el a száját Damon, aki sejtette, hogy ez a feladat is rá fog hárulni, mint általában minden. – De az lesz a legjobb, ha a nemrég megtudott abszurd tényről érdeklődök az illetékes személyeknél – vette elő a telefonját a vámpír azzal a határozott szándékkal, hogy felhívja Elijah-t. Majd öcsére és Elenára pillantott, aki várakozva pillantottak rá vissza. – Nem, mintha zavarna, de nincs jobb dolgotok a bámulásomnál? – kérdezte tőlük, hogy érzékeltesse a híváson kívül éppen lerészegedni tervezik és Ric-en kívül nem kíván más társaságot ehhez. Ha már a mai napra kinézett áldozatáról kiderült az abszurd és lehetetlen hír, miszerint Klaus felesége.
• A Gilbert házban leszünk, ha esetleg keresnél minket, Caroline ügyét meg én fogom intézni – válaszolta Stefan tényközlően. Aki úgy vélte szőke hajú barátnője ügyét ő jobban fogja tudni kezelni, mint Damon. Elena maga is jobban örült volna Stefan-nak, mivel Damon túlságosan is gyanakvó volt, viszont öccse vele ellentétben mindent elhitt neki. Ami néha igazán hízelgő, szórakoztató, de leginkább hasznos volt.
• Stefan először is nem vagyok a dadád, hogy tudjam mikor, hol vagy és pontosan mit csinálsz. Másodszor pedig hidd el, hogy nem foglak keresni – felelte bátyja szem forgatva. - Caroline ügyét, pedig szíves örömest átengedem neked, de aztán old is meg, ha már ennyire kikönyörögted – tette hozzá cinikusan. Főleg azért, mert neki jobb dolga is volt, mint a Forbes lány nyilvánvalóan valamilyen lehetetlen ok miatt bekövetkezett durcásságát hallgatni és úgy amblokk elviselni.
• Később találkozunk Damon, vigyázz magadra – búcsúzott Elena jó baráthoz illően kedvesen, bár a pillantása több jelentéstartalommal bírt, mint ahogy egy sima barát néz egy barátjára. De a hasonmás ezen viselkedését a fiatalabb Salvatore a gondoskodásnak minősítette, az idősebb Salvatore meg észrevette már egy ideje a félreértetlen jelzéseket és öcsére való tekintettel inkább figyelmen kívül hagyta őket. Már persze amennyire tőle telet.

Damon először is átballagott Liz Forbes irodájába. A nő pont nem volt odabent, így a vámpír teljesen magától érthetődően vette birtokba annak gépét és a rendszerhez kapcsolódva megkereste, hogy Klaus és Melody házassági anyakönyvi kivonatát.

• Ezek tényleg összeházasodtak – csóválta meg a fejét az egyértelműen hiteles és érvényes iratot bámulva aztán a szeme megakadt a lány lánykori nevén. – Ilyen a mesékben sincsen – bámulta pár percig gondolataiba merülve azt. De aztán túllépet rajta és úgy döntött, hogy ezt kihagyja majd az élménybeszámolókból. Legyen meglepetés azok számára, akik még nem tudják. Így aztán elővette a telefonját, hogy tudakozódjon. Elvégre, ha Elijah ennyire tudnia akarja a Mystic Fallsban történtek nyilván, ha valami, hát ez igazán érdekelni fogja.
• Damon? Csodálkozom hívásodon. Remélem, jó hírekkel szolgálsz számomra, és azt szeretnéd közölni velem, hogy elkaptad a gyilkost, vagy legalább tudod, hogy ki is az – jegyezte meg Elijah, amint felvette. Éppen egy étteremben fogyasztotta el a vacsoráját, amikor ezt a telefonjának a csörgése volt hívatott megzavarni. Kissé meglepte a hívás, mivel nem igazán fordult elő, hogy Damon hívta volna őt fel, vagyis eddig még soha. Így aztán igazán örömmel vette volna, ha jó hírekkel szolgál a számára.
• Te csodálkozol? Tudod arra szerintem nekem sokkal, de sokkal több okom van – jelentette ki az idősebb Salvatore határozottan.
• Mire célzol? – húzta fel a szemöldökét az ős érdeklődve.
• Az előbb találkoztam egy csinos szőke hajú és kék szemű lánnyal, a nevét persze nem sikerült megtudnom, bár most már igen. A neve Melody – közölte Damon, aki úgy vélte először felvezeti az alapokat, hogy utána várja a hatást, ami alapján megtudhatja majd, hogy a neki segítő Elijah mennyire őszinte vele.
• Remélem, arra akarsz célozni, hogy ő a tettes, mert másra, akkor ebben az esetben megkérnélek arra, hogy ilyesmivel ne zavarja – jelentette ki az ős tárgyilagosan. Mivel igazán nem szeretett volna Damon pszihológusa lenni, főleg úgy, hogy a saját testvérei is eléggé megterhelték őt ebben a tekintetben.
• Nem, ő nem a mi emberünk. Hanem, inkább a bátyádé, hogy úgy mondjam – vigyorodott el az idősebb Salvatore.
• Újabb hibrid? – kíváncsiskodott Elijah a kávéjába kortyolva, bár nem igazán értette, hogyha így van, akkor Damon miért is érezte szükségesnek értesíteni őt erről. De sejtette, hogy nemsokára megtudja a választ.
• Feleség… - hangsúlyozta jelentőségteljesen a szót az idősebb Salvatore várva a hatást. Ami először hosszú csönd formájában öltött alakot ezzel is jelezve, hogy Elijah bizony nem igazán tudott bátyuskája újdonsült családbővítéséről. Az ős mérhetetlenül megdöbbent, szinte mindenre számított, de ez tényleg váratlanul érte. Ennek következtében a csésze enyhén megdőlt a kezében és a benne lévő folyadék kis része az öltönyére folyt. Szerencsére ezt észlelve sikerült összeszedni magát.
• Azt állítod, hogy Niklaus megnősült? – kérdezte az ős csak a miheztartás érdekében és a csészét letéve megpróbálta eltűntet a kávényomokat a zakójáról.
• Látod most már te is érted és átérzed csodálkozásom – válaszolta Damon megerősítve a saját állítását.
• Biztos vagy benne? – kérdezte Elijah, mivel felfoghatatlanak tetszett számára a dolog. Azon eszébe jutott a beszélgetés, amit korábban folytatott legidősebb testvérével és az ehhez kapcsolódó számára ismeretlen lány. A lány, aki bátran szembeszegült testvérével és még egy kérlek-et is sikerült kicsikarnia belőle.
• Totálisan és megdönthetetlenül. Klaus maga erősítette meg és itt szemezek a házassági anyakönyvi kivonatukkal, valamint már ki is nyomtattam, hogy kézzelfogható bizonyítékom legyen – közölte az idősebb Salvatore.
• Ha a másik ügyben is ilyen jól haladnál nem kéne aggódnom. Mindenestre hálás vagyok, hogy értesítettél erről. Nemsokára ott vagyok – mondta Elijah kimérten, aztán bontotta a beszélgetést és kérte a számlát, mert ez már tényleg olyan tény volt, ami megkövetelte azt, hogy hazatérjen.
• Van mit – mormolta Damon az üresen csengő készüléknek. Aztán a kinyomtatott lapot összehajtottan a kabát zsebébe süllyesztette és visszament a Grillbe, hogy folytassa az ivást, ha már Ric volt szíves visszautasítani az ő kedvesen bocsánatkérő ajánlatát. Elvégre nem áll meg csak azért ebben a tervében, mert Klaus feleségül vette Melody-t.

Elijah ideiglenes szállására érve magához vette a holmiját. De mielőtt elindult volna úgy vélte minden intézkedés előtt értesítenie kell a váratlanul felmerült tényről a testvéreit. Finnt természetesen nem elvégre, ha már ennyire bujkál előlük, akkor pont ezért nem fog megjeleni. Pár pillanatig eltartott mire döntött aközött, hogy először Kolt vagy Rebekáh-t értesítse tekintettel arra, hogy mindkettő reakciója igazán heves lesz. De addig még Kol kicsit szitkozódni fog, addig Rebekah hisztizni. Végül úgy döntött, hogy először öccsét hívja és a beszélgetés, közben felhívja húgát is. Hogy együtt tudják megtárgyalni a dolgot. Persze tudta, hogy ez olyan vállalkozás lesz, ami rengeteg türelmet fog igényelni tekintve, hogy azok ketten még telefonon keresztül is csak veszekedni voltak képesek.

• Elijah? Mond, hogy megtaláltad Esthert, vagy megszüntetted a köteléket közöttünk és nem valamilyen ostoba dolgot akarsz rám bízni, mint Nik – szólalt meg Kol duzzogva. Ugyanis sértette őt az a tevékenység, amivel legidősebb testvére volt szíves megbízni őt. Elvégre nem erre vannak azok a nem normális, minden parancsnak engedelmeskedő hibridek? Szóval igazán sérelmezte azt, hogy testvére száz évre beteszi őt egy koporsóba aztán meg ilyesmit parancsol neki, mert ugye Klaus nem szokott kérni. Mivel az annyira távol van tőle, mint a föld az égtől.
• Sajnos még nem találtam meg sem őt sem pedig Finnt, a köteléken is dolgozom eddig eredménytelenül – sóhajtotta Elijah némileg gondterhelten.
• Ezt sajnálattal hallom, pedig ha valaki, hát te aztán igazán sikerrel járhatnál ez ügyben – válaszolta öccse. – Csak azért hívtál, hogy ezt a semmilyen tartalmú információt megosztd velem? Vagy esetleg hallani akartad a csodálatos hangomat? Nekem is hiányzott már. Tudod, hallgatnám többször is, de az olyan ciki mikor magamban beszélek, így még annak sincs értelme, hogy megdicsérjem a kinézetem, ami természetesen, mint mindig most is pompásan tökéletes – tette hozzá Kol büszkén a maga kis beszédét.
• Értem – válaszolta Elijah egy rezginált sóhaj kíséretében. Ha egyszer Kol elkezdte az önfényezést, akkor szinte teljesen lehetetlen volt őt megállítani. – De nem ezért kerestelek – szögezte le tárgyilagosan elvágva a még alig kibontakozott dicshimnuszt. Ugyanis nem szerette volna, ha ez miatt az ok miatt megakadnak a felmerült dolgok megtárgyalásában.
• Most megsértettél – közölte Kol erősen sérelmezve a választ, mivel igazán szívesen folytatta volna még – akár több órán keresztül is - az önmagáról szóló dolgok elmesélését.

• Kol jól tudom, hogy még mindig Denverben vagy? – érdeklődte Elijah, aki töltött magának egy pohár whiskyt, mert úgy vélte most igazán nem fog megártani neki és talán még egy kicsit segít is megregulázni száguldó gondolatait és így talán befogadó képesebb lesz Kol sérelmével szemben is.
• Igen, itt vagyok. Nik megbízott azzal, hogy vigyázzak Jeremy Gilbert-re. Nincs kedved átvenni a helyem? – ajánlotta a fiatalabb ős. Holott tisztában volt azzal, hogy Elijah nem fog ilyen kis piti dolgokkal foglalkozni, mint ő. Főleg, hogy ott van Esther és Finn esete, akik hallhatóan még mindig a bujkálást választották. Amire megvolt minden okuk, mert családjuk többi tagja igencsak szerette volna holtan látni őket. Finnt persze csak, akkor, ha már megszüntették a közöttük létrejött köteléket. És azért nem annyira végleges hatállyal, mint az ősboszorkányt, hanem csak arra az időre még ismét felhagy az ostobaságaival. Kol nagyon remélte, hogy minimum az anyjuk előkerül, hogy megtudják mondani neki, hogy nem kérnek a nevetséges bosszújából és menjen vissza a pokolba - ahová egyébként is való - és ezzel együtt ne is várja el, hogy ők is csatlakozzanak hozzá, mert az teljességgel elkivitelezhetetlen. Ugyanis ők – Finn kivételével - nem akartak megválni az örök élettől. Elvégre attól, hogy a nő életet adott nekik, egyáltalán nincs joga ahhoz, hogy el is vegye azt tőlük.
• Nincsen – felelte Elijah és úgy vélte itt az ideje, hogy Rebekah is bekapcsolódjon a beszélgetésükbe.

• Elijah? Ugye, tisztában vagy azzal, hogy engem egyáltalán nem érdekel, hogy mit tesztek? Éppen próbálok beilleszkedni. Szóval remélem fontos dolog miatt keresel, mert éppen halaszthatatlan dolgom van – szólalt meg Rebekah bosszankodva, mivel éppen a körmeit lakkozta ki és így nem igazán volt kíváncsi arra, hogy testvére mit is akar tőle.
• Hidd el, hogy nem hívtalak volna fel, ha nem arról lenne szó – biztosította húgát Elijah az ügy nagyon is fontos és halaszthatatlan voltáról.
• Elijah felhívsz és kapcsolod a beszélgetésbe Rebekáh-t is? Tudod ez még az előbbi félbeszakító megjegyzésednél is durvább sértés volt a részedről – kottyantotta közbe Kol mérgelődve.
• Kol?! A sértés az lesz, ha az egyik tükrödet a fejeden töröm ripityára – csattant fel a szőke hajú ős ingerülten. Akinek már az is zavaró volt, hogy Elijah kereste nemhogy Kollal együtt. És itt igazán nem érdekelte, hogy fiatalabb és idősebb bátyja között e miatt alakulhat ki nézeteltérés. Főleg, mivel Elijah egyébként sem vette magára soha, amit mondtak neki, hanem teljesen elengedte a füle mellet.
• Telefonon keresztül? Ahhoz csak gratulálni tudnék neked – vágta rá Kol cinikusan megdicsérve húga ez irányú terveit.
• Megkérhetnélek titeket, hogy legyetek egy pillanatra csöndben? Mert mint ahogy azt Rebekah kitalálta fontos dologról szeretnék beszélni veletek – jegyezte meg Elijah és töltött magának egy újabb pohár whiskyt és ez már inkább testvérei elviselése érdekében volt, mint a saját megnyugtatására. Néha igazán nem értette azt, hogy testvérei miért is nem tudnak egy kis időre megmaradni a szokásos marakodásuk nélkül.
• Megtaláltad Esther-t vagy a drága, bár egyértelműen teljesen ostoba Finnt? – tette fel Rebekah is azt a kérdést, amit korábban Kol.
• Nem, Rebekah nem erről van szó. Észrevettél valami különös dolgot Niklaus viselkedésében? – érdeklődte húgától, aki bátyjukhoz hasonlóan szintén Mystic Fallsban élt, bár nem egy házban, mivel legidősebb testvérükkel sikerült összekülönbözniük valami miatt.
• Tudod, nem mintha érdekelne titeket, de összevesztünk és nem állunk szóba – felelte a szőke hajú ős kereken.
• Szegény Rebekah – gügyögte Kol gúnyosan.
• Kol! – szólt rá öccsére Elijah rendreutasítóan. – Megtennétek nekem azt a szívességet, hogy még pár pillanatig koncentráltok? – tette hozzá majdhogynem parancsolóan élesen.
• Oké, mit tett a mi drága bátyánk, ami annyira szokatlan dolog volt a részéről, hogy te szükségesnek érezted azt, hogy ezért felhívjál minket? – kérdezte Kol szem forgatva.
• Megnősült – felelte Elijah tárgyilagosan.
• Elijah, nem hittem volna, hogy képes egy ilyen dologgal előállni, ami még viccnek is lehetetlenül abszurd – nevetett fel a fiatalabb fiútestvér, viszont észre kellet venni, hogy bátyja a megjegyzését egyáltalán nem annak szánta, aminek ő hitte, sőt teljesen komolyan gondolta, amit mondott.
• Nem viccelek Kol – közölte Elijah szárazon.
• Megnősült? Mi? És kit vett el? – hadarta Rebekah, aki szinte alig tudta felfogni miről is van szó, annyira hihetetlennek tartotta. Elvégre több mint ezer évig volt Klaus mellett és mégse nősült meg soha. Most meg csak úgy kapja magát és kész?
• A szőkének is leeset – kötekedett Kol, hogy palástolja továbbra sem nagyon akarja elhinni azt, amit Elijah állít. Pedig ha egyszer Elijah azt mondta, akkor, azaz esetek döntő többségében úgy is volt.
• Biztos vagy benne? – kérdezte Rebekah idegesen és még arról is hajlandó volt megfeledkezni, hogy visszavágjon fiatalabb testvére újbóli rajta történi gúnyolódásán.
• Teljes mértékben – árulta el Elijah a megfellebbezhetetlen tényt.
• Hol vagy? És ők hol vannak? Egyáltalán kit vett el?! – kérdezte a szőke ős az utolsó kérdést ismételten.
• Nemsokára indulok Mystic Fallsba, ők is ott vannak. Egy Melody nevű lányt vett el feleségül. Akinek szőke haja és kék szemei vannak – felelte meg húga kérdéseit szépen sorban, a leírást, pedig a Damon által elmondottak alapján adta meg. Mivel biztos volt abban, hogy az idősebb Salvatore valóban alaposan megnézte magának azt a lányt, aki képes volt házasságra lépni Klausszal.
• Várjatok meg engem is! – szólalt meg Kol izgatottan. Ugyanis erről az eseményről nem akart lemaradni.
• Rendben, holnap Klaus villája előtt találkozunk. Ennyi idő elég lesz számodra Kol? – érdeklődte Elijah.
• Persze, Jeremy pesztrálásával addig megbízok valami jött-mentett – vigyorodott el a kérdezett és már el is kezdte bedobálni a ruháit egy táskába. Aztán rájött arra, hogy ez így nem lesz jó, mert a tökéletes kinézete gyűrött ruhákkal nem lesz az igazi, így szépen, bár meglehetősen kapkodva hajtogatni kezdett. Mivel kíváncsi volt arra, hogy mi is lehetett Klaus indítatása arra vonatkozóan, hogy megnősüljön, valamint érdekelte volna, hogy ki lehetett az a lány, aki bátyját választotta férjének.
• Rendben – válaszolta Rebekah, bár legszívesebben már most átment volna, de úgy vélte megvárja testvéreit, hogy együtt kifejezőbbek legyenek.
• Akkor holnap – mondta még Elijah és bontotta a vonalat. Ő maga úgy határozott, hogy addig is utána tud nézni egy-két dolognak a lánnyal kapcsolatban.

Melody és Klaus ez idő alatt megérkeztek a Mikaelsson villához.

• Te építetted, nemde? – kérdezte a lány, amint kiszállt az autóból.
• Hogy találtad ki? – válaszolt kérdéssel a kérdésre az ős hasonlóan cselekedve.
• Tippeltem? Na jó, nem. A stílus miatt. Hasonló a tiédhez. Hivalkodó, de nem túlzóan giccses. Elegáns, de csak finoman, tényleg nem azon a borzasztó módon. De leginkább azért jutottam erre a következtetésre, mert megmutatja, hogy ki is a főnök, ami számodra szerint létkérdés – árulta el Melody az ezzel kapcsolatos véleményét. Az utolsó mondatott meg tényleg nem tudta megállni, mert szerinte nagyon is igaz volt.
• Meglep, hogy ilyen jól átérzed a dolgokat – vigyorodott el az ős kissé szurkálódóan és kivette felesége csomagját a kocsiból. És a főnökös részt meg inkább vette dicséretben, mint másnak.
• Kösz – fonta karba a kezeit a lány kissé morcosan. – Egyébként ez azért van, mert sok krimit olvasok – jelentette ki. Klaus úgy vélte, hogy az valóban segít egy picikét, de a lánynak ezen kívül is nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy észrevegye ezeket a dolgokat. Valamint a hibrid örült neki, hogy ismét valamilyen információ morzsát tudott meg a feleségéről. Bár ezen kívül azért szándékában állt alapos kutatást végezni, vagyis végeztetni valakivel. Elvégre mire vannak a minden parancsát teljesítő hibridek, ha nem erre?
• És mit? A jó öreg Doyle-t? Vagy Agatha Christie-t? – kíváncsiskodott az ős.
• Mindkettőt – mosolyodott el Melody és lehetet látni, hogy ez a témára számára nagyon is kedves és kellemes.
• Arthur maga is nagy nyomozó volt – árulta el Klaus elmerengve célozva Sir Arthur Conan Doyle-ra.
• Valóban? – kérdezte a lány érdeklődve és a villáról férjére fordította a tekintetét.
• Igen, a következtetései igazán lenyűgözőek voltak. Megtanított egy-két olyan dologra is, amit addig még nem tudtam nyomozás kapcsán – tette hozzá ő is elmosolyodva.
• Szóval nem születtél ilyen remek okfejtőnek? – vigyorodott el a lány csípősen.
• Nem, térképet olvasni például Magellán tanított – árult el mást is az ős látva, hogy Melody-t mennyire érdekli ez a téma.
• Akinek volt ezer éve arra, hogy ilyesmiket ismerjen meg az bizonyos szempontból szerencsés – merengett el a lány. Ismét a villát szemlélve. Ahogy Klaus is, bár az ős inkább a lányt nézte.
• Csak bizonyos szempontból? – érdeklődte Klaus. - Egyébként mondtam neked, hogy bármikor csak szólnod kell róla és átváltoztatlak – ismételt meg az ajánlatát azért, hogy feleségében még egyszer – vagy szükség szerint sokszor - tudatosuljon az a tény, miszerint ha úgy szeretné, akkor átváltoztatja őt. De kényszeríteni inkább nem kényszerítette semmire. Elvégre ebből a szempontból jobb a békesség, mivel más terület nyilván nem lesz ilyen egyszerű a számukra. Tekintve természetük erős mivoltára.
• Én meg mondtam neked, hogy már nem akarok vámpír lenni – szűrte a szavakat a fogai között Melody indulatosan. – Doyle-ra visszatérve ő esetleg nem lett vámpír? – kérdezte a lány, mivel szívesen beszélt volna az íróval.
• Nem, azt mondta, hogy a művei halhatatlanok lettek ő ennél többre már nem vágyik – mondta Klaus sajnálkozva, aki azért maga is örült volna az ellenkezőjének.
• Kár – mormolta Melody kissé bánatosan és elkedvtelenedve.
• Igen, szóval akár be is mehetnénk a házba – vette fel az ős.
• Tényleg te most nem tudsz bejönni – vigyorodott el a felismeréstől a lány és valami megcsillant a szemeiben.
• Hidd el pár pillanat alatt meggyőzlek az ellenkezőjéről, ha esetleg úgy döntenél, hogy nem hívsz be a tulajdon villámba, ami most már a tiéd is – felelte Klaus mogorván. Mivel észrevette felesége reakcióját és nem esett nehezére kitalálni, hogy mit is ötlött ki hirtelen.
• Egy próbát azért megérne – lépett volna be a villába Melody, de az ős elkapta a karját.
• Biztos vagy benne drágám? – dünnyögte a lány fülébe kihívóan. Melody dacosan felvetett az állát és viszonozta férje pillantását.
• Mivel kezdek éhes lenne és nyilván nem fogsz elengedni így legyen. Fáradj beljebb – szólalt meg a lány pár perc csönd után, amit mindketten a másik tanulmányozásával töltöttek.
• Köszönöm – engedte el a lányt az ős.
• Le vagyok nyűgözve – jelentette ki Melody célozva ezzel arra, hogy a szőke hajú férfi magától mondta ki a szót. Aztán bement a villába. Klaus elhúzta a száját és szem forgatva felesége után ment.

Melody-nak belülről is ugyan úgy tetszett a ház, mint kívülről. Amit bár nem mutatott ki, viszont ettől függetlenül férje ugyan úgy észlelte.

• Később nézelődhetsz, de most inkább körbevezetnélek, hogy otthonosabban érezd magad – jelentette ki az ős.
• Én inkább magam fedezném fel, ha lehet – pillantott a szőke hajú férfira.
• Ahogy akarod – válaszolta a hibrid felhúzva a szemöldökét, de ráhagyta a dolgot a feleségére. – Ha szeretnél akár kaphatsz több szobát is, amit kedves szerint használhatsz fel arra, amire akarsz, de ragaszkodom hozzá, hogy a közös szobánkban aludjunk – közölte Klaus azt, amit eltervezett.
• Még soha nem volt egynél több saját szobám. Csak, akkor, amikor lakásom volt, de azokat is csak béreltem – motyogta Melody a nappaliban lévő egyik festményre pillantva. Tetszett neki az ábrázolása, a hangulata. A szobás megjegyzés során az sem igazán zavarta, hogy férje jószerivel kikötötte, hogy csak vele aludhat. Úgy vélte, ha már házasok, akkor ez igazán nem kérdez kérdést. Az ős nem tudta, hogy erre a közlésre neki mit is kéne válaszolnia, és bár nem sokszor fordult elő vele, de tényleg nem találta a szavakat, valamint gúnyolódással sem szerette volna rosszabbá tenni a lány kedvét. Főleg mivel megértette az érzéseit. Kíváncsi vagyok rá mi is történ vele, ami ezt eredményezte. A legjobb az lesz, ha megparancsolom Franknek, hogy hanyagolja egy kicsit a tanácstagok meggyilkolásának kiderítését, és inkább tudjon meg Melody-ról pár dolgot. Főleg azt, hogy milyen gyerekkora volt és ki a még életben lévő barátja és, hogy a másik miért is nem figyelt oda jobban a saját leszármazottjára. Vagy Amy-t kéne ezzel megbíznom? Majd még eldöntöm, de mindketten megfelelnének a feladatra, gondolta Klaus elmerengve gondolva két legmegbízhatóbb hibridjére. – Te festetted? – hozta vissza a valóságba felesége érdeklődő kérdése, aki a festmény gondosan megmunkált keretére simította a kezét.
• Valóban én voltam – felelte a kérdezett.
• Szépen festesz – mosolygott rá őszintén a férfira. Aztán folytatta tovább a nézelődést. És először a konyhát kereste meg, mivel kezdett már nagyon éhes lenni. Klaus hagyta had menjen és fedezze fel saját maga a dolgokat. Ő maga meg inkább töltött egy whiskyt. Melody vacsora utána érdeklődve szemlélte új otthonát, ami minden eddigitől eltért. Igaz, hogy azokat csak ímmel-ámmal mondhattam otthonomnak, de vajon Klaus mellett tényleg van számomra hely? Nevezhetem ezt a helyet az otthonomnak? Nem tudom, de azért erősen remélem, hogy végre minden rendben lesz. Legalább most már van mellettem valaki, már ez is valami, ha konkréten nem is az, amit vártam, gondolta a lány egy olyan szobába lépve, ami tele volt festményekkel és egy zongorával. Elmerengve végigsimította a hangszer tetején. Aztán amikor eszébe jutott egy rossz emlék megborzongva el is lépett tőle és a pillantását is másfelé fordította. Látott egy letakart állványt, kíváncsian közelebb sétált hozzá és leemelte róla a leplet. Amikor rájött arra, hogy bizony a festményen ő maga van döbbentében enyhén eltátotta a száját és meglepetten pislogott saját magára. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy ki is volt az, aki lefestette őt.
• Te komolyan lefestettél?! – jegyezte meg elképedve motyogva. Tudva, hogy férje így is, úgy is meghallja, amit mond.
• Kíváncsi voltam mikor találod meg – dőlt a zongorának Klaus vigyorogva és kortyolt egyet a whiskyéből.
• Te komolyan lefestettél?! – ismételte meg a kérdést Melody immár sokkal emeltebb és élesebb hangnemben.
• Mint látod, igen – értett vele egyet az ős, aki láthatóan nagyon is jól szórakozott a lány döbbentén.
• Remek – mormolta Melody rosszallóan. Ugyanis soha sem szerette, ha képek készültek róla. Legyen az fénykép, rajz vagy akár a példaként most szereplő festmény. Berögzült mozdulattal túrta a hajába, de Klaus észrevette a mozdulat mögötti idegességet. Nem értette, hogy Melody miért reagált így egy festményre. A mozdulat meg az a tipikus védekezési mechanizmusnak érződött, amivel a lány az arcát próbálta volna eltakarni vagy inkább védeni. De mégis mitől? – Felmegyek a szobánkba. Azt meg légy szíves égesd el… vagy ha nem szeretnéd és feltétlenül meg akarod tartani, akkor legalább tedd el olyan helyre, ahol nem látom – mutatott a festményre és kisietett a szobából. Hogy Klaus ne lássa, mennyire felkavarta őt ez az egész. Elvégre csak egy festmény volt és nem látszott rajta semmi. Semmi.

Klaus mindenféle reakcióra számított csak erre nem. Pedig arra is fel volt készülve, hogy a lánynak tetszeni fog, vagy éppen mérges lesz, és a fején töri ketté a képet. Mert valljuk be Melody természete okozott neki meglepetéseket, de ez a mostani volt a legmegdöbbentőbb és egyben a legaggasztóbb is.

Melody az emeltre felérve benyitotta az első szobába, de az tele volt tükrökkel, így nem igazán hitt abban, hogy az lenne a férjé. Így az azzal szemben lévő ajtót is kinyitotta. Ahol precíz rend uralkodott, így tudta, hogy ez sem az, amit ő keres. Tisztára, mint abban a mesében a három medvével és a kislánnyal. „Valaki feküdt az ágyamban, valaki ivott a poharamból…” Durva, gondolta az abszurd összehasonlításra és kinyitotta a következő ajtót. Ahol megint csalódnia kellet, mivel a helység egyértelműen egy nő szobája volt. Aztán megunta a dolgot és idegesen vágtatott a folyosó végére és nyitotta ki az egyik utolsó szoba ajtaját. Bingó. Bár ez azért igazán különös, hogy ő ennyire távol lakik azoktól, akik vele élnek, vagyis gondolom éltek, és ők nem lehettek mások, mint a testvérei. Mindegy. Később megnézem a többit is, de most aludni akarok, határozta el magát a lány. Pedig nem érezte magát fáradtnak csak túlságosan is felkavarta az emlékeit a magáról készült festmény és a zongora. Leginkább utóbbi. Kezeit apró remegő gesztusokkal ökölbe szorította, mintha így majd kivédhetné és megakadályozhatná a régi dolgok fájdalmait. Mikor félig már az álomvilágban járt érzékelte, hogy Klaus befekszik mellé és szokása szerint szorosan hozzá simul. Néha kissé kényelmetlennek találta ezt, most viszont örült neki. Mert így érezte, hogy van mellett valaki. Valaki olyan, akinek számít, és remélhetőleg nem fogja bántani őt. Legalábbis fizikálisan nem. Melody-nak pedig ez pontosan elég volt.

Melody pár órával később idegesen tért magához azokból a rémképéből, amik gyerekkora meghatározó eseményei voltak. A füleiben szinte ott csengett a pofonok és az öv szíjjánnak csattanó hangja. Kibontakozott Klaus szorosan simuló öleléséből és remegve lesétált a lépcsőn. Örült neki, hogy van leterítve szőnyeg, mert a hideg márvány nem lett volna valami kellemes mezítláb, bár nyilván valamennyire felébresztette volna. Leült a zongorához és végigsimított a billentyűkön. És mikor senki sem csapott rá az ujjaira, vagy más testrészére rövid habozás után elkezdte játszani annak a barátjának a kedvenc darabját, aki meghalt. Klaus követte Melody-t és, amikor látta, hogy leül a zongorához a falnak dőlve figyelte őt. A lány persze nem vette észre, mert annyira az emlékeibe és a gondolataiba merült. Az ősnek így alkalma nyílt arra, hogy ismét megfigyelje feleségét egy zene darab közben. És bár Melody most nem énekelt a mű, amit játszott ugyan olyan kifejező volt, mintha azt tette volna. Klaus ebből a szögből nem látta az arcát, azonban úgy vélte a gúnyos vonások most biztosan szomorúak. Szőke haja kissé kócos volt, de egyébként lágyan omlott le a háta közepéig, hogy a végén apró kunkorokkal dacosan forduljanak felfelé. Mintegy jelezve azt, hogy tulajdonosuk az a fajta személy, aki bármivel megbirkózik, mert nem engedheti, jobban mondva nem akarja megengedni magának azt, hogy a világ maga alá temesse.

• Elvétetted az akkordot – jegyezte meg a hibrid leülve felesége mellé.
• Az ég megáldjon ne ijesztgess! – förmedt rá az ősre idegesen és gyorsan letörölte az egyik könnycseppet, ami gonosz módon szabad útnak indult annak ellenére is, hogy nagyon nem kapott rá engedélyt.
• Szépen zongorázol, bár kissé átírtad egy-két helyen a darabot – bókolta Klaus úgy téve, mint aki nem vette észre az előbbi mozdulatot.
• Hallás után játszom és azokat a részeket, amik nem jutnak az eszembe pótolom – árulta el Melody.
• Lenyűgöző – ismerte el a hibrid. És tényleg így vélte. Ezért is volt az, hogy amikor először találkoztak, már akkor érezte, hogy a lány nem való abba a kocsmába. Mert többre képes.
• Nem szükséges ezt mondanod – vetett egy morcos pillantást a szőke hajú férfira.
• Azért mondtam, mert így gondolom – felelte Klaus őszintén.
• Ebben az esetben köszönöm – sóhajtotta Melody.
• És ezt ismered? – kérdezte az ős, amint elkezdett játszani egy darabot, ami komor volt mégis lágyan érzékeltette a szerző akaratát, ami nem lehetett más, mint a fájdalom utáni megnyugvás.
• Persze – válaszolta a lány nem értve miért is kérdezi ezt meg tőle a férfi. Aztán persze rájött, miért. Klaus neki játszotta el a művet. Melody pedig bekapcsolódott, amikor kellett. Meghitten harmonikus volt, ahogy ott ültek egymás mellet és ujjaik a megfelelő ritmusra értek a billentyűkhöz. Sokat jelentett neki ez a pillanat. Leginkább azért, mert eddig még senkit sem engedtek magukhoz olyan közel, mint most a másikat. De úgy érezték ez így helyes. Örültek neki, hogy a Mystic Fallsiak megdöbbentésén túl, a krimik utána, a zene által is megtalálták a közös hangot és ilyen jól sikerült összedolgozniuk.