6. fejezet

Új esély, mert mindenkinek jár

„Minden perc új esély arra, hogy mindent megváltoztass.” Vanília égbolt című film

A Los Angeles-be tartó utat egészen csöndben tették meg, bár Melody önállósította magát és bekapcsolta a rádiót, ami ellen Klaus nem emelt semmilyen kifogást. Elvégre ezen tényleg nem fog múlni semmi. Egészen gyorsan meg is tették az utat aztán a hibrid leparkolt egy olyan áruház előtt, ahol véleménye szerint találnak mind jövendőbeli feleségének, mind saját magának megfelelő ruhát az alkalomra. Mielőtt Melody kinyithatta volna az autó ajtaját Klaus egy pillanatra, még visszahúzta őt.

• Eljegyzési gyűrűnek megteszi – húzta fel a lány jobb gyűrűsujjára az összetartozásukat, szimbolizáló gyűrűt az ős.
• Szép – pillantott le a kezére Melody. A gyűrű egy arany karika volt, szép apró tekervényes indákkal. Klaus elégedetten bólintott, neki is nagyon tetszett az ékszer és ezért örült neki, hogy a lány is így véli. Ez után az ős kiszállt a kocsiból és ment volna, hogy azért nagyjából udvariasan kinyissa a lány előtt is az ajtót, de az már kiszállt a járműből.
• Nem vagyok senkire utalva – szögezte le Melody csak a tények kedvéért, bár észrevette az udvarias gesztust egy szemforgatással reagálta le.
• Ahogy gondolod – válaszolta a hibrid felvont szemöldökkel. Egymás mellett lépkedve sétáltak el az üzletek és az emberek sokasága között keresve azt az üzletet, amire most nekik ebben a pillanatban szükségük volt.
• Szerintem ez az üzlet megfelelő lesz – fogta meg Melody könyökét Klaus, aki homlokráncolva ugyan, de hagyta, hogy az ős bevezesse őt.
• Segíthetek önöknek? – kérdezte egy idős eladó hölgy szigorúan, bár szemei kedvesen csillogtak a szemüveg mögött.
• A mennyasszonyom szeretne mennyasszonyi ruhát venni és nekem is szükségem, lenne hozzá illő öltönyre – szólalt meg Klaus határozottan. Melody próbálta nem lereagálni a megszólítást. Nehezére ment és nem tudta, hogyan fogja kibírni ezt az egészet, de még mindig úgy vélte, hogy az egyedüllétnél ez azért jobb lesz.
• Természetesen. Mikorra lenne rá szükségük? – érdeklődte az eladó hölgy szemügyre véve a párt. Egy meglehetősen határozottan, sőt mi több ellentmondást nem tűrően viselkedő férfit és egy magába zárkózott lányt látott. Nem voltak az a kifejezetten átlagos pár. Egyértelműen kihívásokkal teli lehet a kapcsolatuk és ehhez kapcsolódóan a ruhaválasztásuk sem lesz egyszerűen, gondolta az eladó hölgy sok éves tapasztalatai alapján.
• Még ma – jelentette ki a hibrid. Az idős hölgy egy pillanatra meglepődve pislogott, de látta a férfin, hogy nagyon is komolyan gondolja ezen állítását, mint ahogy azt már megállapította magában, egyáltalán nem tűr semmilyen ellentmondást, akkor, ha akar valamit.
• Akkor kisasszony fáradjon velem – indult el a mennyasszonyi ruhák felé. Melody karba vont kezekkel követte őt. – Kérem, fáradjon be a próbafülkébe. Hozok önnek ruhákat és addig, ha megkérhetem, vetkőzzön le fehérneműre – közölte a hölgy, a lány bólintott válaszként.
• Tisztára, mint egy orvosnál – morogta saját magának, amint magára maradt. Klaus ez idő alatt leheveredett az üzletben található kanapéra és magában mulatott a lány megszólalásán. Húga mellett volt ideje megszokni a vásárlást akár nagyon is elhúzódott időtartamát, de nem hitte, hogy Melody-nak is ugyan annyi ideig fog tartani. Bár nem igazán sietett sehova tekintve, hogy Max bármikor össze tudja őket adni. Melody saját véleménye szerint felpróbált vagy húsz darab ruhát, de egyik sem tetszett neki igazán és azért úgy vélte, hogy ha más férjhez megy, akkor olyanban tegye, amiben jól érzi magát.
• Ehhez mit szól? – kérdezte a hölgy. Melody gépiesen felvette, és mikor megnézte magát az egész falat betöltő tükörben, egyből érezte, hogy megtalálta a megfelelőt. A ruha egyszerű szabású volt. A felső része finom szatén anyagú és szép szabású volt, az alsó része is, ami kecses hullámokban omlott alá. A derék részénél meg volt egy kék szalag, ami a ruha oldalán futott végig. – Szerintem csodálatosan áll – jegyezte meg a hölgy kedvesen.
• Ez tökéletes lesz – bólogatta a lány válaszként és halványan elmosolyodott a szép ruha láttán.
• Tudja kisasszony a szakmámban, észreveszek ezt azt és bocsásson meg a tapintatlanságom miatt, de biztos abban, hogy boldog lesz a vőlegénye mellett? – kérdezte az eladó hölgy.
• Biztos vagyok benne, hogy egyikünk sem lesz egyedül – válaszolta Melody, aki levette a mennyasszonyi ruhát és visszavette a saját kényelmes ruháit. Az idős hölgy ezután keresett Klausnak is ruhát, aki így helyet cserélt a lánnyal. Ő maga gyorsan kiválasztott egy véleménye szerint megfelelő öltönyt és már fizetett is. A kicsit sem kevés összeget látva a szeme se rebbent. Tekintve, hogy ez a nap mégiscsak az esküvője lesz és pénzre egyébként sem volt igazán gondja. Ezután pedig mindketten visszamentek a kocsiba és az ős Max háza felé vette az irányt.

Max otthona majdhogynem vetekedett a Mytic Fallsban lévő Mikaelsson villával. Persze azért csak stílusban vette fel vele a versenyt, más tekintettben egészen vidám hangulata volt belülről.

• Mit keresünk itt? – szállt ki a kocsiból Melody gyanakodva.
• Itt lakik Max, aki lefolytatja majd az esküvői szertartást – válaszolta az ős. – Itt is jön csak emlegetni, kellet – tette hozzá Klaus, amint meglátta, ahogy az érintett sebesen kisiet az otthonából az ő fogadására. Max sötétszőke hajú, kék szemű férfi volt és egyáltalán senki nem állapított meg róla senki, hogy nagyon is erős boszorkánymester.
• Klaus, örülök, hogy látlak – fogott kezet szívélyesen mosolyogva az őssel.
• Én is Max. Látom, mostanában nagyon jól megy az üzlet – biccentett a ház felé vigyorogva.
• Nem panaszkodom – viszonozta a gesztust a boszorkánymester. – És ki a csodálatos szépség, akit magaddal hoztál? – fordult mosolyogva a nézelődő Melody felé. Hasonló szívélyességgel fogadva a lányt is, ami egyáltalán nem volt megjátszott, mivel Max alaptermészete volt ilyen. Szívesen ismerkedett össze új személyekkel és beszélgetett el velük.
• Ő Melody, a mennyasszonyom – közölte a hibrid átkarolva a lány vállát.
• Megnősülsz? Micsoda kellemes meglepetés – jegyezte meg a boszorkánymester, és barátságosan megszorította Melody kezét, aztán apró csókot lehelt rá. – Kedvesem, nem tudom, mivel sikerül levenned a lábáról Klaust, de igazán szerencsés vagy – mondta kedvesen. A lány vonásai, halványan ismerősek voltak a számára, de nem igazán tudta, hogy honnan, ám amikor kezet fogott vele minden világossá vált számára. Nem hittem volna, hogy életben marad. Igazán különleges, nem csoda, hogy Klaus feleségül akarja venni, futott át Max fejében, amikor elengedte Melody kezét.
• Igen? – érdeklődte Melody, aki sokkal másabb dolgot akart mondani, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.
• A hibridjeim ide értek már? – érdeklődte az ős kissé mogorván. Nem tetszett neki, hogy a boszorkánymester olyan hosszú ideig fogta az ő jövendőbeli feleségének a kezét. Ami valójában nem is volt olyan sok idő, csak Klaus érezte annak.
• Még nem – rázta meg a fejét Max.
• Tudtam, hogy elvesznek. Nem lehet semmit rájuk bízni – morogta az ős erősen bosszankodva. – Max, mutatnál egy szobát Melody-nak? Ahol át tud öltözni, addig én előkerítem az idióta hibridjeimet és utána le is, folytathatod a szertartást – rendelkezte Klaus.
• Persze – biccentette a boszorkánymester. Aki a mennyasszony szó elhangzása után kezdte sejteni, hogy milyen formában is fog alakot ölteni a tartozásának a viszonzása. Klaus a sötét védőanyagba csomagolt ruhát Max kezébe nyomta, és már vette is elő a telefonját, hogy egy alapos letolásban részesítse a hibridjeit. Tekintve, hogy azok már egy ilyen egyszerű feladattal sem boldogulnak, mint amilyen ez is volt.

Azonban Klausnak észre kellet vennie, hogy Melody karba font kezekkel áll és morcosan bámul rá. Ebből következően egyáltalán nem úgy tűnt, mint, aki a boszorkánymestert követve éppen megy átöltözni a szertartáshoz.

• Valami problémád van drágám? – érdeklődte az ős szem forgatva. Várva, hogy meghallgassa a lány teljesen nyilvánvalóan hirtelen felmerült minden bizonnyal halaszthatatlan problémáját.
• Bent leszek – jelentette ki Max, mivel úgy vélte, hogy neki személy szerint jobb lesz kimaradnia ebből a minden valószínűség szerint vitába torkolló beszélgetésből, mivel az egyáltalán nem érinti őt. Így aztán meg lehetősen sietve be is vonult a házába, hogy a várakozás ideje alatt valamilyen ajándékot ötöljön ki az ifjú párnak. Elvégre attól, hogy őt kérik fel, attól még igazán adhat nekik valamit. Amiről nem is volt nehéz dönteni.
• Megtennéd, hogy nem parancsolgatsz nekem? – érdeklődte Melody mérgesen felcsattanva.
• Nem parancsolgattam neked. Mondtam Max-nek, hogy kísérjen egy szobába, ahol átöltözhetsz – vágta rá Klaus élesen. Valahogy sejtette, hogy nem fog minden egyszerűen menni, még a mai napon se. Kezdve azzal, hogy a hibridjei nem tudnak pontosan megjelenni és most jövendőbeli felesége erősen, sérelmez egy olyan dolgot, amit az ős saját véleménye szerint egyáltalán nem tett meg.
• És észre sem veszed, igaz? – csóválta meg a fejét a lány elképedve.
• Mégis mit? – tárta szét a karjait Klaus jelezve most igazán nem tudja követni Melody észjárását.
• Hogy ezzel burkoltan engem is irányítanál! Csakhogy én nem viselem jól, ha parancsolgatni próbálnak nekem! Akár érezhetően, akár máshogy – válaszolta a lány dacosan és száját mérgesen összeszorította.
• Vettem észre. Akkor szépen megkérlek rá, hogy amíg én elintézem a hibridjeim ügye, addig te menj és öltözz át a ruhádba, amit most vettünk – mondta Klaus szem forgatva. – Remélem, hogy ezzel nem kérek tőled nagyon sokat – tette hozzá gúnyosan.
• Nem hinném, hogy sokat kérsz, viszont én sem kértem sokat – jegyezte meg a lány határozottan.
• Nem és korrigáltam is kérésednek megfelelően – mondta az ős határozottan és egy heves csókra magához, húzta Melody-t. Csak, hogy az tudja, hogy nemsokára milyen szoros kötelék is lesz közöttük. A lány viszonozta Klaus ellentmondást nem tűrő célzását és erősen a szőke tincsekbe markolt a kezeivel.
• Ami egy jó pont a javadra, de jobb lett volna, ha meg sem történik. Viszont azt hiszem az a kettő a te hibrided – húzta el a száját a lány, amint meglátta a kapuban álló két személyt, aki úgy néztek rájuk, mint akik menten dobnak egy hátast.
• Legalább zakó van rajtuk – sóhajtotta Klaus idegesen. Frankkel persze semmi gond nem volt. Ő szépen kiöltözött, ahogy az ős kérte. Viszont Harry csak egy kissé megviselte zakót vett magára, a többi ruhája meg egyáltalán nem illet a szép alkalomhoz.
• Te változtad át őket – jegyezte meg Melody szurkálódva, aztán sarkon fordulva bement a házba, mivel úgy vélte valóban itt az ideje annak, hogy átöltözzön az alkalomhoz illő ruhájába.
• Köszönöm az emlékeztetőt – dünnyögte az ős irritáltan. Azonban halványan elvigyorodott, mert a csókjuk igazán sokat ígérő folytatást jósolt, amit Klaus már türelmetlenül várt.

• Igazán sajnáljuk a késés, csak szereznünk kellet egy zakót Harry-nek – mentegetőzött Frank. Igazán ő maga is felhúzta magát fiatalabb társa viselkedésén. Elvégre Klaus megmondta nekik, hogy öltözzenek ki, erre Harry még ennyit sem tud megtenni. Bár azzal mentegette magát, hogy soha nem volt szokása az elegáns viselet.
• Nem is értem miért lepődöm meg azon, hogy ilyesmi megtörténhet – túrt bele a hajába Klaus idegesen. Egyszerűen tudta, hogy lassan kénytelen lesz véglegesen beletörődni abba, hogy a hibridjei nem valami nagy zsenik. Ami alapesetben tényleg nem lenne gond csak az zavarta, hogy még a teljesen célirányos parancsokat is el tudják szúrni. Ami sokkal több volt már, mint bosszantó.
• Most már elárulod, hogy miért kellet idejönnünk? – kíváncsiskodott Harry. Frank pedig egyszerűen nem tudta őt leállítani, holott sejtette, hogyha fiatalabb társa még sokáig folytatja ezt a viselkedést, akkor rövid határidőn belül búcsút mondhat a fejének.
• Ti lesztek a tanúk – válaszolta az ős fogcsikorgatva, mivel az a bizonyos pumpa igazán kezdett felmenni benne annak köszönhetően, hogy a saját hibridje akarja őt kérőre vonni.
• Mégis min? És ki volt az a szőke csaj? – kérdezősködött tovább Harry, az esküvő után nagyon is valószínűen fejetlen hibrid.
• Harry, a kérdéseid zavaróak – próbálta Frank visszatartani fiatalabb társát, mivel Klaus egyre idegesebbnek látszott.
• Miért? – kérdezte csak azért is Harry, aki tényleg nem vette észre, hogy bizony olyat tesz, amit nagyon nem ajánlatos, akkor, ha nemrég megszerzett halhatatlanságát hosszú ideig meg akarja tartani.
• Harry, maradj csöndben, és csak akkor beszélj, ha kérdeznek – parancsolta az ős erőteljesen. Az érintett, pedig a kötelék hatására elnémult. Ami Klaus egy elégedett szusszantással konstatált. Előbb is gondolhattam volna erre, csak ez az ostoba annyira felidegesített a kérdéseivel, hogy nem jöttem rá időben. Úgy látszik lassan én magam is idióta leszek nekik köszönhetően, gondolta az ős frusztráltan, ugyanakkor az eredmény végre valahára nagyon is kedvére való volt. A csöndnek néha tényleg megnyugtató hatása van. Már akinek használ. – Gondolom, szeretnétek tudni miért is hívtalak ide benneteket. Arról van szó, hogy megnősülök és, mint ahogy említettem ti lesztek a tanúk. A feleségem, az a szőke hajú lány lesz, akit az előbb volt alkalmatok látni, a neve Melody – árulta el ittlétük okát az ős. Harry sűrű pislogással reagálta le a dolgot, tekintve, hogy beszélni a parancsnak köszönhetően nem igazán tudott. Frank egy biccentéssel adta az ős tudtára, hogy megértette a feladatukat. Fiatalabb társához hasonlóan ő maga is igazán megdöbbent, viszont egyáltalán nem állt szándékában oktalan kérdéseket feltenni. Tisztában volt azzal, hogy ezután Melody szavait is úgy kell majd tekinteniük, mintha azt maga Klaus mondta volna. Ami ellen neki nem igazán volt kifogása. Mint, ahogy általában Klaus parancsai ellen sem volt. És nem csak azért, mert hálás volt az ősnek azért, mert megmentette őt a vérfarkas léttel járó fájdalomtól. Egyszerűen úgy vélte, hogy Klaus a folytonos parancsolgatása ellenére igazán jó vezető, akinek mint mindenki másnak szüksége van egy társra. - Világos volt, amit mondtam? – érdeklődte az ős szárazon.
• Teljesen – válaszolta Frank röviden és tömören.
• Azt hiszem – felelte Harry is meglehetősen tétován. Aki igazán hihetetlennek tartotta, hogy valaki pont Klaus felesége akarjon lenni és ezért nem is igazán értette a dolgot. Viszont kérdezni már nem tudott csak a kérdésekre válaszolni, mivel továbbra is kötötte őt a parancs.
• Helyes – mondta Klaus és kivette a kocsiból a szmokingját. Aztán Max behívta őket a házába, ahol Melody már készülődött az egyik szobában.

Melody-nak igazán tetszett az a szoba, amit kölcsönbe kapott. Otthonos volt, bár a bútorok némelyike kissé furcsán nem illet oda. Például nem értette, hogy jön a szoba szép barna színű összhangjához a nagy zöld fotel, ami igazán ormótlan méretű és formájú volt. Max minden szükséges dolgot a rendelkezésére bocsátott meg mutatta, hol talál szépítő szereket, ha esetleg ki akarná festeni magát, fésűt meg ilyeneket. Melody először a haját készítette el. Kontyot nem akart készíteni belőle, mivel most nem volt kedve hozzá. Ezért inkább csak besütötte. Aztán kihúzta a szemét egy szép fekete csillogó szemceruzával és tett fel egy kis alapozót is, hogy eltüntesse a kialvatlansága halvány nyomait, elvégre ez a nap mégiscsak az esküvője volt és igazán nem jelenhet meg úgy, mint egy zombi. Aztán felvette a ruháját, kis időbe beletelt mire fel bírta húzni a cipzárt, de végül megoldotta, mivel segítséget egyáltalán nem akart kérni. Aztán megnézte magát a tükörben. A szíve mélyén egyáltalán nem hitte, hogy valaha is el fog jönni ez a nap, mivel félt attól, hogy egyedül marad, ahogy mindig is volt. Azonban most Klausnak hála lehetősége van egy új életre. Amiről természetesen tudta, hogy nem lesz egyszerű, viszont úgy vélte, hogy sokkal könnyebb lesz vele megbirkóznia, mint eddigi életével. Elvégre most már lesz mellette valaki, akivel össze lesz kötve. Ez is valami, ami legalább számít. Klaus egy másik szobában készülődött. Nem igazán hitte, hogy el fog jönni az a nap, amikor megnősül. Viszont tudta, hogy jó oka van rá. Lesz egy olyan személy az életében, aki semmilyen körülmények között sem hagyhatja majd őt el, úgy, ahogy a tulajdon család tagjai tették. Ezért is volt az, hogy nem hívta meg őket. Persze más oka is volt annak, hogy erre a döntésre jutott. Ugyanis erősen sejtette, hogy Rebekah jelenetet rendezett volna és most igazán megvolt e nélkül is. Tekintve, hogy húga a legtöbb esetben nem igazán volt képes megérte, hogy a világ nem minden körülte forog. Kol reakciója egyértelműen szórakozott lett volna és nem akarta, volna elhinni, hogy valóban elvesz valakit feleségül. Elijah meg nyilván egészen jól fogadta volna, csak az elemezgetőn érdeklődő tekintetére most egyáltalán nem volt kíváncsi. Finn egyértelműen még csak felmerülő szándék szintjén sem lett volna az esetlegesen meghívottak listáján. Tekintve, hogy aki Esther-el cimborál az nem érdelem ilyesmit. Ha talán megbocsátást mutatta majd az előkerülésekor, és nem állna határozott szándéka, meghal, akkor talán túlélheti. Viszont ha makacskodik, akkor csak az éri el, hogy szépen visszakerüljön a koporsójába, ami már kilencszáz éve az otthonát képezi. Klaus tudta, hogy a testvérei később úgy is tudomást szereznek róla. Vagy így, vagy úgy. Egyébként már alig várta, hogyan is fognak rá reagálni a testvérei és persze a Mystic Fallsi kis csapat. Tisztában volt azzal, hogy senki sem számít tőle ilyesmire és ezért aztán a meglepetés erejét kihasználva fog egy jót szórakozni a teljesen nyilvánvaló döbbenetükön és hitetlenkedésükön.

• Klaus, Max úgy véli, hogy most már kezdhetjük – lépett be egy tétova kopogtatás utána a szobába Frank.
• Remek – vigyorodott el az ős elégedetten. Aztán mindketten lefelé vették az irányt, az egyik lent lévő terembe, amit Max az ilyen alkalmakra szokott használni. Harry már ott álldogált és továbbra is hitetlenkedett amiatt, hogy Klaus megnősül. Melody is megérkezett és Klaus mellé sétált, tudta, hogy más személyeket az apja, az anyja vagy egyéb rokona szokta oda kísérni. Ő igazán megvolt e nélkül a dolog nélkül. Bár Max felajánlotta, hogy megkérdezi az egyik hibridet, viszont a lány inkább kereken elutasította az ajánlatot. Melody Klaus mellé érve felhúzta a szemöldökét, amikor meglátta annak vigyorát.
• Csodálatosan nézel ki drágám – mormolta az ős a lány fülébe. Lehetőleg úgy, hogy a többiek ne hallják.
• Ezt úgy érted máskor nem vagyok csinos? - válaszolta a lány halkan.
• Azt hittem nem várod el a bókokat – mondta Klaus.
• Ez igaz, de most elnézem – mosolyodott el Melody halványan. Max halkan megköszörülte a torkát, óvatosan célozva arra, hogy akár el is kezdhetnék a szertartást, de persze nem akart senkit sem siettetni.

Tehát Klaus és Melody abbahagyták a magánbeszélgetésüket és hagyták, hogy Max lefolytassa a szertartást. A boszorkánymester csak a leglényegesebb dolgokat emelte ki, mert sejtette, hogy az ős nem tolerálna egy végtelenül hosszú esküvőt. Melody a következő pillanatban már csak azt vette észre, hogy Max ilyenkor szokásosan elhangzó kérdéseire válaszolgat. Úgy mondják minden lány álmodik a saját esküvőjéről. Melody sem volt ez alól kivétel, bár talán nem igazán tette magasra a mércét. Azt szerette volna, ha a baráti is jelen vannak az eseményen, de sajnos ez most teljesen lehetett volt, tekintve, hogy amelyikük életben volt a kettő közül, az még mindig nem hívta őt vissza. Melody egy egészen picit aggódott is érte, de tudta, hogy tud magára vigyázni az illető. Mert ha nem így lenne, akkor nem élt volna meg ilyen szép kort. Természetesen csak két vendég volt jelen, aminek Melody igazán örült, mert nem igazán vágyott nagy társaságra. Klaus két hibridje voltak a vendégek, akik közül az egyik szimpatikus volt, a másik meg inkább hajlott az ő unszimpátiájának az elnyerésére, bár azt nem igazán volt nehéz elérni. A fiatalabb hibrid azért érdekelte ezt ki, mert úgy nézett a lányra, mint, aki még soha nem látott fehér embert. A lány persze rá is ripakodott ezért az illetőre. Frank – a szimpatikusabb – megjegyezte, hogy, amikor megtudta, hogy Klaus megnősül, akkor sejtette, hogy feleségének természete ugyan olyan lesz, mint az övé. Persze a férfi ezt nem tiszteletlenségből mondta, így az ős, aki meghallotta ezt nem is mondott rá semmit, bár megengedett magának egy vigyort. Klaus a lány teljes nevét meghallva egy egészen picikét megdöbbent, de hamar túltette magát az érzésen. Egyáltalán nem számította erre, de így legalább már tisztában volt azzal, hogy ki is lehetett az egyik személy, aki beavatta a természetfeletti világba. Tudta, hogy ha ezt a Mystic Fallsi-ak megtudják, akkor aztán a döbbenetük még magasabb méreteket fog ölteni.

• Ezennel férjé és feleséggé nyilvánítalak benneteket. Klaus megcsókolhatod a feleséged – jelentette ki Max ünnepélyesen. Az ős kérése alapján egy mágikus kapcsot is létrehozva a pár között. Egyébként a szívesség viszonzásán kívül is igazán nagy megtiszteltetésnek vette, hogy az ős őt kérte meg erre. Elvégre nem sok mindenkinek adatik meg, hogy a természetfeletti világ legerősebb vámpírja ilyen megtiszteltetésben részesítsen bárkit is.
• Most már nem tartozol nekem semmivel – közölte Klaus, amint elvált újdonsült felesége ajkaitól.
• Ha valamiben mégis a segítségedre lehetek, majd, akkor tudasd velem – válaszolta Max segítőkészen. – Sok boldogságot Melody – fordult a lányhoz barátságosan.
• Köszönöm – mosolyodott el kissé kényszeredetten az érintett. Mivel zavarta, hogy Harry még mindig őt nézte.
• Menjetek vissza Mystic Fallsba, mi olyan két nap múlva szintén megyünk, de elvárom, hogy senkinek ne áruljatok el semmit, mert én akarom tudatni velük, ha nem így tesztek, akkor tudjátok mi lesz veletek – fordult két hibridje felé az ős mogorván és tényleg remélte, hogy nem szólják el magukat idő előtt. Igazából Frank miatt nem is igazán aggódott, hanem a parancs miatt továbbra is csöndes Harry volt a probléma, aki legalább most nem kérdezett semmit. Persze az ős maga is észrevette, hogy mennyire figyeli újdonsült feleségét, de ma nem akart problémázni. Majd ha visszatérnek, akkor úgy is lesz ideje arra, hogy eltávolítsa, hogyha tovább folytatja a bamba bámulást.
• Értettük – biccentette Frank. Aztán távozott, maga után vonszolva fiatalabb társát.
• Remélem, elfogadjátok tőlem szerény kis nászajándékként az egyik kedvenc szállodám nászutas lakosztályát – nyújtott a kulcsokat a pár felé a boszorkánymester, akinek nem esett nehezére elintézni ezt a kis apróságot.
• Max, nagylelkűséged lenyűgöz – vigyorodott el Klaus.
• Igazán semmiség – rántotta meg a vállát az érintett, mivel a szálloda az ő tulajdonában volt. Az ifjú pár először átöltözött, aztán pedig elmentek a Max által nekik kivett szállodaszobába, ami Los Angeles egyik legjobb szállodájában volt.

Ott Klaus bejelentkezett aztán feleségével együtt felmentek a közös szobájukba. Az ős elhelyezte a csomagjaikat, a szekrény mellet, még Melody egyből a teraszra sétált, hogy megtudja nézni az onnan nyíló kilátást. Nagyon is jól ismerte a környéket, aminek a látványába a szíve is belefájdult. Szinte látta maga előtt, amint gyerekként az iskolából sétál haza teljesen egyedül, mivel a szülei nem igazán vették a fáradságot arra, hogy érte menjenek. Aztán amikor hazaért a szülei mindig csalódtak, mert valahogy azt remélték, hogy nem jön vissza többet. De legalább végül elérték, amit akartak és engem többet nem fognak látni, ahogy én sem őket, gondolta Melody határozottan. Aki egyáltalán nem bánkódott e miatt, mert ezek a régi emlékek tényleg inkább voltak fájdalommal teljesek, mint boldogak. A lány persze nem remélte, hogy boldog lesz Klaussz mellet, de úgy vélte meglesznek egymással. A jó jelző szándékosan hagyta le, mivel sejtette, hogy azért lesznek nézeteltéréseik, vagy azért, mert neki nem tetszik, majd valami, vagy, mert a hibrid fog ki fogást emelni valami ellen. Klaus pár percig a terasz ajtónak dőlve figyelte a lányt és látta, hogy mennyire fájdalmas fintorba rándult az előbb - egyetlen egy futó pillanatra - az arca, hogy aztán a szokásos dacos arcvonásokba rendeződjön. Egy amolyan „Engem nem érdekel senki és semmi” módon, pont, úgy ahogy ő szokta tenni. Ezért volt az a véleménye miszerint Melody és ő igazán ellesznek. Mert hasonlóan reagálják le a dolgokat és, ami a legfontosabb most már mindkettőjüknek van valakije. Aki minden egyes esetben ott fog állni az októl függetlenül.

• Jártál már korábban is az Angyalok Városában? – kérdezte Klaus megtámaszkodva a korláton a lány mellett, aki mostantól a felesége volt. Feleség, ízlelgette magában a szót az ős. Ő maga sem igazán hitt abban, hogy valaha is meg fog nősülni, de legalább tényleg jó oka volt rá. Most már mindig lesz mellette valaki, egy olyan személy, aki nem fogja őt elhagyni, mint, ahogy azt a saját családja tette.
• Megeshet – érkezett a felelet. Melody oldalra pillantva észlelte, miként komorult el az előbb Klaus arca. Sejtette, hogy valami nem tetsző jutahatott az eszébe és nem az ő válasza miatt lett hirtelen borús az ős kedve. – Gondolom tőled felesleges ilyet kérdeznem – tette hozzá, azért érdeklődve függőben hagyva a mondatot.
• Igen, ha szeretnéd később mi is megnézhetünk pár szép várost, viszont most Mystic Fallsba kell majd térnünk, mert van egy-két halaszthatatlan dolgom – árulta el a hibrid.
• Remek – mondta Melody gúnyosan.
• Netán máris kifogásod lenne? – kérdezte az ős megragadva a lányt és háttal a korlátnak döntötte ő maga pedig közrezárta a karjaival.
• Nem, nincsen – vette fel a fejét Melody dacosan a mogorva és szúrós pillantású zöld szemekbe tekintve.
• Akkor mire céloztál drágám? – nyomta meg a jelzőt Klaus.
• A város teszi, nem szeretek itt lenni – pillantott el a hibrid válla fölött, ahol a teraszajtó tükrében visszatükröződni látta a kilátást.
• Csakugyan? És miért? Netán rossz emlékek?– hajolt közelebb érdeklődve a lányhoz Klaus, ajkaival szándékosan a lány ajakira hajolva.
• Nyilván neked is vannak olyan dolgaid, amikről nem szívesen beszélsz, így ezt én is megtartanám magamnak és, ha esetleg arra vetemednék, hogy érdeklődjek ezek iránt a dolgaid iránt, akkor majd emlékeztethetsz erre – közölte Melody.
• Hm – adta meg a rövid és semmi sem kifejező feleletet az ős, amit akár így, akár úgy is lehetett értelmezni. Aztán Melody nyakhajlatába temette az arcát és hevesen megcsókolta a finom levendula illatú bőrt. Kezeit közben a lány felsője alá csúsztatta és kezeivel annak mellét kezdte cirógatni. A lány válaszként szorosan belekapaszkodott a hibrid pólójába. Nem tagadta azt, hogy mennyire behódol ezen a téren Klausnak, mivel ha akarta volna se tudja megtenni. – Itt az ideje kipróbálni azt a nászutasok számára fenntartott hatalmas ágyat – morogta a hibrid kicsivel erősebben megharapva a lány nyakát. Melody válaszként a hibrid dereka köré fonta a lábait. Klaus pedig beszáguldott újdonsült feleségével az ajándék lakosztály szobájába.

Klaus jószerivel az ágyra dobta Melody-t és gyorsan megszabadult a felső ruházatától.

• Azért figyelhetnél! – csattant fel a lány mérgesen felülve. Ezzel is kifejezve, hogy erősen sérelmezi ezt a fajta bánásmódot.
• Mégis mire? – kérdezte a hibrid félig kioldott övvel felpillantva.
• Tudod, bár nem vagyok cukorból, de nem vagyok vámpír, aki gyorsan gyógyul és egyébként se dobálj – válaszolta Melody sértetten.
• Valóban? – vigyorodott el Klaus és felrántotta magához a lányt.
• Valóban – vette fel az állát a kérdezett mérgesen félrefordulva.
• Úgy vélem ebben a kérdésben nem vagyok kompromisszum képes – mondta az ős és egy határozott mozdulattal levette a lány pólóját. Aztán mielőtt Melody ez ellen is kifogást emelhetett volna parancsolóan megcsókolta őt. Aki továbbra is mérges volt és ezért aztán minden kedve elment a nászéjszakától, de sejtette, hogy Klaus nagyon nem így van ezzel. Tekintve, hogy érezte mennyire is szeretne újra együtt lenni vele. – Piercing? – morrant fel a hibrid, aki a lány köldökénél észlelt az ékszert.
• Igen, amikor olyan kedvesem rám rontottál, akkor pont kivettem – válaszolta a lány tényközlően. – Remélem, nem zavar – tette hozzá gúnyosan.
• Nem, tetszik – vigyorodott el Klaus. Egyik kezével az ékszert és a lány hasát simogatva. A másikat pedig ismét a melltartó alá csúsztatta. Mire Melody halk nyögéssel jelezte, hogy bizony folytassa, ha már elkezdte. Persze továbbra is mérges volt, de úgy vélte, később lesz ideje e miatt bosszankodni. Elvégre ez az este mégiscsak a nászéjszakájuk volt. – Csak nem megváltozott a véleményed drágám? – piszkálódott az ős egyre erő teljeseben simogatva a lány mellét, valamint keze betévedt annak nadrágjába is.
• Szemét – szűrte a fogai között Melody, de sokkal hatásosabb lett volna, ha utána nem nyög fel a hibrid mozdulatainak következtében.
• Lehet, de ez a szemét a férjed és, aki nagyon is gyakorolni akarja és fogja is a jogait – lehelte a lány fülébe Klaus gonoszkodva és ráharapott a fülcimpára. Aztán levette a lány melltartóját és szorosan magához húzva ismét annak a nyakát tüntette ki figyelmével, fokozatosan és igazán lassan lefelé haladva. Melody túllépet azon a bizonyos határon, hogy férje testén kívül bármit is érzékeljen maga körül. Az ős elégedetten konstatálta az eredményt. Szerette látni, amikor Melody szája enyhén elnyílt a vágyakozástól, kék szemei szinte fennakadtak ás hosszú szőke haja aranyszínű fátyolként terült szét a párnán. Mindezt azért, mert ő tette ezt vele. Klaus elhúzta még egy ideig a dolgot, főleg, mivel szerette volna kitapogatni, hogy feleségének ezen a téren hol találhatóak a tűrőképességének a határai. Azonban végül nem sikerült neki a kísérlet, mert ő maga veszítette el a fejét. Melody-ra heveredve pihegte ki az orgazmus utórezgéseit ismét annak keblei közé fúrva a fejét. Észre vette, hogy a lány ilyenkor szokatlanul törődő gesztusokat tesz felé. Simogatja a hátát, a haját, amit alapjáraton nyilván nem tenne meg, holott a hibrid egyáltalán nem bánta volna. Mivel ez a szokatlanul törődőnek számító gesztus nagyon is jólesett neki. Főleg azért, mert ezelőtt soha, senki nem mutatott ki ilyesmit felé. Nyilván azt hitték róla, hogy nem érdeklik őt az ilyen gesztusok, pedig nagyon is számított neki, hogy valaki törődjön vele. Persze a lány részéről úgy vélte, hogy ez kis azért van, mert így fejezi ki az együttérzését, amit tényleg soha semmilyen körülmények között nem mutatna ki, nehogy utána gyengének nézzék őt. A hibrid kíváncsi volt arra, hogy felesége miért lett ilyen mogorván magába zárkózott személy. Természetesen sejtette, hogy a lány gyerekkora sem lehetett túl könnyű, mivel ő főleg ennek tulajdonította ezt a viselkedést. Ennek kapcsán igazán nem értette, hogy az a személy, aki minden valószínűség szerint beavatta feleségét a természetfeletti világ rejtelmeibe miért is nem foglalkozott vele többet. Lehetett, hogy más foglalata le és nem jutott ideje a tulajdon leszármazottjára? Ez igazán nem rá vallana, gondolta az ős. Aki személy szerint nem igazán ismerte közelebbről azt a személyt, mégis tudott róla annyit, hogy ezt a dolgot kissé értetlenül fogadja. De szándékában állt kideríteni mi is történ feleségével és, hogy ki lehetett a másik személy, aki még ilyen jelentős volt Melody életében. Aki a tipikus „Én egyáltalán nem félek az egyedülléttől” módon viselkedett, holott valójában belső rettegését próbálja ezzel legyűrni. Ahogy Klaus maga is tette immár ezer éve. Ezért aztán a hibrid úgy vélte, hogy érdekes házasságnak fognak ők ketten elébe nézni. Ahol garantáltan egyikük sem fog unatkozni vagy éppenséggel egyedül lenni. Mert egy volt az ő új esélyük az életre, ami a sors alapján kivétel nélkül mindenkinek ugyan úgy járt.