3. fejezet

Következő lépés

„Ha mindig a legkedvezőbb pillanatra várna, soha nem tudna továbbmenni: szüksége van egy kis őrültségre, hogy megtegye a következő lépést.” Paulo Coelho

• Itt lenne pár kép a tetthelyekről. Eddig sajnos vagy éppen nem sajnos csak két áldozat volt és Liz egyik esetben sem talált semmi természetfelettire utaló nyomot, ahogy én sem jártam sikerrel e téren – vette elő a kissé meggyűrt és félbe hajtott borítékot a bőrkabátja belső zsebéből Damon és az asztalra, helyezte, hogy Klaus is meg tudja nézni őket.
• Lehet, hogy csak egy sima sorozatgyilkos – jegyezte meg az ős a képeteket tanulmányozva, amiken tényleg nem volt semmi lényeges dolog. Leszámítva a leszúrt hullákat, de ez nem igazán hatotta meg a hibridet. Elvégre látott már ennél rosszabbat is, sőt ezer éve alatt ő maga is hagyott már ott tetemeket kicsit sem finom módon.
• Te el tudnád hinni, hogy egy ilyen Hasfelmetsző Jack puszta véletlenségből bukkant fel itt és pont most kezd el tanácstagokat gyilkolni? – kérdezte a vámpír erősen szkeptikusan. Tudva, hogy Mystic Fallsban nincsenek véletlenek.
• Nos, tekintve, hogy erre felé ez csoda számba menne így a kérdésedre válaszolva nem, nem tudom elhinni. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem sima emberről lenne szó – válaszolta Klaus neheztelően pillantva hívatlan vendégére. Nem értette, hogy egyáltalán miért is segít az idősebb Salvatore-nak. Persze volt rá indoka, ami bár nem volt nyomós, mégis ott volt. Ez, pedig nem volt más, minthogy a tanácstagok gyilkolása nagy feltűnést kelt és ebben a helyzetben egyáltalán nem volt szüksége feltűnésre.
• Szerintem a célpontjai nyilván lényegesek – vetette fel saját véleményét Damon.
• Remek észrevétel nem is értem miért jöttél segítséget kérni tőlem, ha te egymagad is tudsz ilyen éleslátó kijelentéseket tenni – gúnyolódott a hibrid.
• Az volt rá az okom, hogy tudom te, segítenél nekem kideríteni ezt, mert nem veszed félvállról a közeledben történő gyilkosságokat, főleg most nem – válaszolta a vámpír merészen célozva az Esther-es incidensre, ami határozottan nem volt számára egy életbiztosítás, de megtette, mert soha nem tudta megállni, hogy ne nyilvánítsa ki a véleményét.
• Ha szeretnél továbbra is ragaszkodni az életedhez, akkor lehetőleg ne célozgass folyamatosan – jegyezte meg Klaus mérgesen. Damon válaszként felemelte a kezeit. Jelezve, hogy nem tehet róla. Közben megszólalt a telefonja is. – Persze, igazán ne zavartas magad, elvégre tényleg nem azért jöttél ide, hogy segítséget kérjél tőlem – mondta a hibrid szarkasztikusan. Az idősebb Salvatore pedig tényleg nem zavartatta magát, tehát megnyomta a hívás fogadása gombot, mivel úgy vélte talán még fontos is lehet. Annak fényében, hogy a hívó fél nem volt más, mint a Mystic Fallsi seriff, vagy Liz Forbes.
• Na, mi újság van Liz? Csak nem újabb hulla van láthatáron? – kérdezte Damon érdeklődve.
• De igen, viszont ezzel határozottan egy vámpír végzett, és ami igazán aggasztó azaz, hogy nem is Mystic Fallsban, hanem a szomszéd városban – válaszolta a nő gondterhelten.
• Valóban? Végre, valamint szokásos – hümmögte a vámpír, majdhogynem derűsen. Ugyanis ettől meglehetősen elégedetnek tűnt. Nem igazán érdekelte, hogy nem tudja ebben az ügyben, ki lehet a tettes, mivel legalább jelentkező volt bőven a posztra, akiket nem lesz nehéz, megkérdezi, hogy ugyan vacsiztak e vámpír módon mostanában.
• Ugye nem te voltál? – kérdezte Liz meglehetősen élesen. Ugyanis tényleg nem örült volna neki, ha Damon elkezdi öldösni a lakosságot. Csak úgy hobbiból, mert az idősebb Salvatore-ból ha rosszkedve volt, akkor igazán kitellett az ilyesféle esztelen ámokfutás.
• Tudod, én úgy vélem, hogy barátok vagyunk, ennek fényében azért köntörfalazhattál volna, még egy kicsit mielőtt ilyesmivel vádolsz meg, megjegyzem teljesen oktalanul, ugyanis sajnálatos módon az idejét sem tudom, hogy mikor öltem meg valakit – válaszolta Damon elégé bánkódva e miatt a tény miatt. - Legalábbis olyat, aki nem támadt fel utána – tette hozzá csak az igazságkedvéért. Ugyanis nemrégiben kitörte Ric nyakát, mivel legjobb barátja pont rosszkor volt rossz helyen és a gyűrűjének hála amúgy is felébredt. Szóval nem lett semmi komoly probléma az ügyből, főleg mivel Damonnel gyakran előfordult az, hogy amikor mérges volt, akkor megölt valakit. És akkor, abban az esetben igazán az volt. Tekintve, hogy Elena teljesen a háta mögött cselekedett, sőt Stefan még ki is törte a nyakát. Ebből következően tehát, ha valakinek hát neki van oka haragudni. Persze tudta, hogy nem jó személyen töltötte ki a haragját, de már nem tudta ezt megváltoztatni. Ráadásnak Ric azóta nem is állt szóba vele, sőt még a Mystic Grillben is úgy kerülte, mintha minimum főbenjáró bűnt követett volna el ellene és egy pohárral sem volt hajlandó meginni a társaságában még a békességük érdekében sem. Az idősebb Salvatore persze tudta, hogy legjobb barátja egy idő után úgyis meg fog békélni és megbocsátja neki, hogy megölte őt. Ismételten.
• Hogy mondod?! – kérdezte Liz erősen felháborodva. Várva a választ, azonban végül másként döntött. – Tudod mit? Inkább nem is akarom tudni – vágta rá, mivel meggondolta magát. Néha nem értette, hogy ő és Damon hogyan is lehetnek barátok. Persze tisztában volt azzal, hogyha a vámpír éppenséggel nincsen éppen ittas állapotban, akkor nagyon sokat tud segíteni a Mystic Falls helyzetet illetően. Tekintve, hogy vámpírként neki nagyobb esélye volt egy másik vámpírral szemben. Legalábbis a legtöbb esetben.
• Oké, akkor biztos, hogy egy sima vámpírtámadásos hulláról van szó és csak annyi a különbség, hogy nem Mystic Fallsban történt az ügy? – érdeklődte Damon.
• Tudod, Damon lehet, hogy nem látszik, de ez a munkám és ezt azért még meg tudom állapítani, ahogy egy várostáblát is el tudok olvasni – válaszolta a nő neheztelően.
• Nem kell felkapni a vizet, majd körbenézelődök és elárulom, hogy mire jutottam. Pá, pá – mondta még a vámpír és mielőtt a seriff bármit is fűzhetett volna ehhez már le is tette a telefont.

• Szóval, mint hallod van egy újabb hulla, bár ezzel most tuti, hogy vámpír végzett – fordult az ős felé Damon várakozóan.
• Nem számít – jelentette ki Klaus határozottan. Ugyani egyértelmű volt, hogy arról a hulláról van szó, aki ő ölt meg a tegnapi nap folyamán.
• Várj, ugye most nem az akarod mondani, hogy te voltál? – kérdezte az idősebb Salvatore.
• Talán kérdőre szeretnél vonni? – érdeklődte az ős, aki ebben a pillanatban, inkább volt a szokásos fenyegető személy. Ugyanis egyáltalán nem akarta eltűrni, hogy a vámpír csak úgy kérdőre vonja őt. Főleg annak a tekintetében, hogy idejött és segítséget kért tőle.
• Ha azt mondom, hogy megfordult a fejemben gondolom, megölsz – válaszolta Damon tényközlően a lehetőséget.
• Szemrebbenés nélkül – ismerte el Klaus. – Egyébként, örülök, hogy a látszat ellenére ilyen remek felfogó képességed van – tette hozzá gúnyosan.
• Kösz, igyekszem – morogta az idősebb Salvatore és összefonta a karjait a mellkas előtt jelezve, hogy ez azért nagyon telitalált az érzelmi világába.
• Egyébként ilyenkor nem valaki mást szoktál erről értesíteni? Olyat, akit esetleg érdekel az emberek sors? Például ott van a most szentként viselkedő, de valójában álszent öcséd. Vagy esetleg Ric barátod – sorolta a lehetséges segítőket a hibrid. Ugyanis tényleg semmi kedve nem volt sem segíteni, sem útmutatást adni a megoldáshoz. Még most sem, hogy kiderül mit is tett nemrég. Elvégre őt nem igazán fogják felelősségre vonni ezért. Tekintettel arra, hogy azért ő még mindig Niklaus Mikaelsson volt, az ősi hibrid, akivel senki nem akart szembeszállni. És Damon állítása ellenére ezek a mostanában megtörtént esetek meg aztán tényleg nem az ő problémái. Sőt a feltűnése ellenére talán még jól is jön ez az egész tanácsot ritkító gyilkosság sorozat elvégre túlságosan, sokan vannak és egyébként sem kedveltem őket, gondolta Klaus.
• Ric nem ér rá, mert kissé megrendült a barátságunk azért, mert nemrég kitörtem a nyakát – árulta el Damon nem is igazán tudta, hogy miért. – De te, mint a testvérek közötti viszony nagy szakértője biztos tudsz tanácsot adni arra, hogy Stefan miért is nem áll szóba velem – tette hozzá szurkálódóan.
• A tanácsom az lenne – és a saját érdekedben szerintem jobb lesz, ha az eszedbe vésed -, hogy szúrd le Stefan-t egy tőrrel, mielőtt ő teszi meg veled. Mivel gondolom ismételten és megunhatatlanul összevesztettek az édes kis Elena miatt. Szánalmas, mindketten igazán észrevehetnétek már magatokat – csóválta meg a fejét Klaus kifejezve mennyire ostobán is viselkedik a két Salvatore testvér. – Ami pedig Ric barátodat illeti, hidd el nekem, hogy a jól szuperáló Gilbert gyűrű is elromolhat egyszer, úgyhogy legközelebb tégy nekem egy szívességet, és az öcsédet öld meg a mostanában egyre részegesebb történelem tanár helyett – tette hozzá tényközlően a véleményét. Damon megkérdezte őt a témáról ő meg még válaszolt is neki, ennyi jótékony cselekedett elég is volt a mai napra. Mivel nem akarta, hogy a végén ide szokjon hozzá, és tőle kuncsorogjon mindenféle tanácsért. Valamint ezzel együtt erősen bízott abban, hogy az idősebb Salvatore végre békén hagyja őt, amire ez után a megszólalása utána igen nagy volt az esély.
• Kösz a semmit – szűrte a fogai között Damon mérgesen és sarkon fordulva kivágtatott a Mikaelsson villából. De legalább megtudta, hogy semmilyen ismeretlen vagy ne adj ég ismerős vámpír nem ruccant át a szomszéd városba, hogy ott feltűnően megöljön valakit, hanem csak az ősi hibrid szórakozott egyet. Ami azért akár aggasztó is lehetett volna, viszont Damon mégsem érzett így. Tekintve, hogy ő is szokott néha hasonló dolgokat tenni, na jó mostanában, mint ahogy azt Liznek is mondta tényleg nem ölt meg senkit Ric sajnálatos esetén kívül. Amiről tudta, hogy valamivel korrigálni kéne annak érdekében, hogy elnyerje barátja bocsánatát.

Klaus bosszúsan nézett a távozó Damon után. Egyszerűen nem is értette, hogy az idősebb Salvatore miért pont tőle várt megoldást. Tudomása szerint ugyanis nem voltak éppen puszipajtások. Persze tisztában volt azzal is, hogy a vámpír körül élők legtöbbje valóban használhatatlan idióták egész hada. Akkor is csoda számba ment az, hogy valaki tőle kérjen segítséget. Pont tőle! Ráadásnak azok utána, amiket ellenre tettek még volt hozzá képe!

• Frank! – hívta a hibridjét Klaus kissé emeltebb hangon. Amiből tisztán kiérződött a feszültség. Ugyanis tudta, hogy az egész kénytelen-kelletlen dolog ellenére meg kell oldani ezt az egész gyilkosságos dolgot. Elvégre ki tenné ezt meg, ha ő nem?
• Igen? – kérdezte a parancsra ismét megjelenő hibrid érdeklődve.
• Remélem, hogy tudsz a mostanában történt gyilkosságokról – jegyezte meg Klaus szűkszavúan, mivel először tudakozódni akart és csak utána kiadni a feladatott. Ugyanis így sokkal könnyebb volt kiosztani a parancsot, hátha elbukna, és akkor nem lenne jó, ha bármit is elárulna az ismeretlen gyilkosnak. Mert bár nem volt fenyegető – legalábbis eddig csak a tanácstagokra támadt – attól még azzá válhat és az ilyesmit jobb csírájában elfojtani mielőtt túlságosan is a fejükre, nőne.
• Természetesen, a seriff aktáit már meg is szeretem – mondta készségesen a hibrid.
• Tényleg? És hogy-hogy így tettél? – húzta fel a szemöldökét Klaus meglehetősen kíváncsian. Ez a fajta önállóság a kedvére való volt, de jobban örült volna neki, ha tud róla. Tehát a tett ennek következtében kissé megcsorbult a szemében.
• Az egyik testvéred javasolta és hozzá tette, hogy te biztos szintén kérni fogod – válaszolta Frank megfontoltan megválogatva a szavait. Remélve, hogy életben marad és nem végzi fejetlenül vagy szívtelenül. Ugyanis Klausnál soha nem lehetett tudni, hogy melyik is van napirenden azért, ha valaki ilyesmit tesz az ő háta mögött.
• Melyik testvérem volt az? – kérdezte Klaus indulatosan felcsattanva, bár sejtette a választ. Tekintve, hogy Kol nem igazán törődött volna ilyesmivel, Rebekah most az iskolával volt elfoglalva, Finn pedig… nos igen, Finn továbbra is Esther-rel volt, mint egy jó kisfiú vagy éppen levágni való ostoba birka. Tehát csak egy valaki maradt a listán…
• Elijah – adta meg a választ Frank és óvatosan behúzta a nyakát, várva a csapást azért, mert nem szólt erről.
• Itt járt? – kérdezte az ős egy lesújtó pillantás kíséretében.
• Nem, telefonált – felelte a hibrid észrevétlenül még összébb húzva magát.
• Legközelebb szólj, ha valami hasonló dolog történne. Ugyanis elvárom azt, hogy elmond nekem, ha bármelyik testvérem kapcsolatba lépne veled, akár telefonon, akár személyesen, vagy bármilyen más lehetséges formában – dörrent rá mérgesen Klaus a hibridjére kikötve a jövőben támasztott feltételeit, amik szerinte eddig egyébként is nyilvánvalóak voltak. Idiótákkal vagyok körülvéve…
• Természetesen – bólogatta Frank serényen és látható volt rajta, hogy örül neki, hogy mindene a helyén maradt. Legalábbis eddig.
• Akkor gondolom nincsen szükséged ezekre? – tette fel a kérdést az ős a fényképek felé intve.
• Nincsen – rázta meg a fejét a hibrid és óvatosan kifelé oldalazott.
• Remek, most már mehetsz is, és ne kelljen többet csalódnom benne, mert akkor nem leszek túlságosan kedves – hagyta veszélyesen függőben a fenyegetést Klaus. Azonban így is tisztán kiérződött belőle, hogy milyen végzetes változás fog bekövetkezni Frank életében… vagy halálában.
• Ígérem, nem fogsz – szögezte le a hibrid és gyorsan távozott is. Mert egy elégedetlen Klaus soha nem volt jó előjel. Ugyanis olyankor az életben maradás mércéje a férfi ingerült állapotával fordítottan arányosan zuhant lefelé.

Ezután az ős pár percig még elégedetlenül és meglehetősen dühösen bámult távozó hibridje utána. Egyszerűen bosszantott az, amikor ilyen együgyű idióták vették körül, bár Frank néha legalább tudott gondolkozni másokkal ellentétben. Ilyen más volt Tyler Lockwood is, aki első sikeres hibridsége ellenére az egyik legnagyobb csalódása volt. Igaz tudta, hogy nem kéne ezen meglepődnie elvégre mit is várna egy Tyler kaliberű kis bolondtól? E gondolatok közepette a letakart festményre pillantott. Úgy vélte nem lenne rossz ötlet ismételten átmenni a szomszéd városba, azon belül is a kocsmába, mivel eszébe jutott egy ötlet. Ami akár megvalósítható is lehet. Tehát Klaus ezúttal séta helyett kocsiba szállt és már indult is. Ezen estén sokkal kevesebben voltak a kocsmában, mint előzőleg. Ami a történtek fényében igazán valószínű is volt. Néha örült neki, hogy öntudatlanul is, de előre mozdítja a saját még meg sem született terveit. A pultnál, pedig ismételten Melody volt megtalálható.

• Egy bourbon lesz – szólította meg a neki pillanatnyilag háttal álló lányt.
• Megint nem tetted oda a végére a kérlek-et – érkezett bosszankodó felelet.
• Lehet, hogy csak arra voltam kíváncsi, hogy emlékszel e rám – mondta Klaus szurkálódva.
• A memóriámmal nincsen semmi gond, köszöni a kérdést – fordult végre a szőke hajú férfi felé Melody. És azzal a lendülettel hevesen levágta a kért italt a vendég elé.
• Én nem is céloztam semmi ilyesmire – vont vállat az ős könnyedén.
• Persze, hogy nem – mormolt a lány sértetten. – Ismét egyedül? – érdeklődte Melody élesen visszavágva a parancsolgatós dolog miatt.
• Már megszoktam – válaszolta a hibrid morcosan elkomorulva. Ugyanis ez a téma tényleg nem tartozott a kedvencei közé és értette, hogy a lány így akart visszavágni neki, ami sikerült is. Mert ez tényleg kényes kérdés volt a számára.
• Szerintem, nem lehet megszokni, de küzdeni lehet ellene, bár van, amikor nincsen értelme – mondta Melody az ismeretlen férfi indulatosan hullámzó zöld szemeibe pillantva. Olyan volt, mintha a szél beleborzolt volna egy szép zöld erdőbe és minden útjába eső dolgot elsöpört volna. A lány pedig úgy vélte, hogy a férfi jelleme valóban ennyire hullámzó.
• És ha én küzdöttem, de nem sikerült és végül visszaütött? – érdeklődte Klaus kíváncsian várva a feleletet.
• Talán nem küzdöttél eléggé – vetette fel a lány. Bár ebben elégé kételkedett, ugyanos a szőke hajú férfi nem olyannak nézet ki, mint aki könnyen beletörődik a dolgok alakulásába.
• Szerintem minden tőlem telhetőt megtettem – vágta rá a hibrid mogorván elárulva a dolgot.
• De ha feladod, akkor értelmét veszíti az, amit eddig tettél. Persze ettől függetlenül megteheted, de szerintem csak akkor, hogyha az eddigiek nem érték meg a fáradságot – fejtette ki Melody a saját véleményét ezzel kapcsolatban.
• És mit javasolsz? – kérdezte Klaus.
• Keres egy új célt, ami érdemes küzdeni – tanácsolta a lány és szinte automatikus töltötte újra a férfi poharát, ami ismét kiürült. - "Életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy boldoggá próbáltam gondolni magam, és a tény, hogy nem jártam sikerrel, véleményem szerint egyedül azt jelentheti, hogy nem vagyok elég jó gondolkodó. Eddig még soha nem jutott eszembe, hogy a boldogtalanságom oka esetleg nem a hibás gondolkodás, hanem maga a gondolkodás." - idézte Eric Weiner-t.
• Nem néztem volna ki belőled, hogy filozófiát tanultál – jegyezte meg a hibrid érdeklődve.
• Tudod, jártam főiskolára – replikázta Melody neheztelően. Nem szerette, ha hülyének nézték.
• De nem fejezted be? – kérdezte Klaus, bár inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek.
• Nem, nem fejezetem be – válaszolta meg ennek ellenére a költői kérdést a lány csöndesen.

• És a mai napon nem fogsz énekelni? – érdeklődte Klaus, bár a nemrég történt szinte közvetlen hullát találásnak a közelében ebben igazán kételkedett.
• Nem, nincs kedvem hozzá. És szerintem nincs is rá igény a tegnap történtek fényében, amikre ma derült fény – válaszolta Melody határozottan.
• Miért mi történt? – adta a hibrid a tudatlan, holott Damon és Liz telefonbeszélgetése miatt, valamint az idősebb Salvatore-tól személyesen is értesült arról, hogy megtalálták a tegnap általa megölt fickó hulláját.
• Most szerinted el fogom neked árulni a történteket, mert szépen mereszted rám a szemed? – érdeklődte a lány szárazon.
• Miért is ne? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Klaus szájszéle, pedig megrándult egy elfojtott mosolytól, aztán nyújtotta a lány felé az ismét üressé váló poharát.
• Persze rögtön – forgatta meg a szemeit Melody. Ekkor a tegnapi dalt kérő pasas sétált oda hozzájuk aggódó pillantásokat vetve a lányra.
• Melody nem szeretnéd, ha kidobnám? – kérdezte az érintettől készségesen egy óvatos oldalpillantást vetve a hibridre.
• Nem, nem szükséges – rázta meg a fejét a lány. Sejtette, hogy vendége és az ismeretlen idegen nagyon nincsenek egy súlycsoportban.
• Régi ismerősök vagyunk, és csak összekaptunk egy régi közös emléken – fűzte hozzá a maga verzióját Klaus, a hangjából, pedig olyasmi érződött, mint a soha sem létező közös múltjukban nagyon is közel álltak volna egymáshoz. Melody erre válaszként felhúzta a szemöldökét, de nem cáfolta meg semmilyen formában a megjegyzést. Mivel ha megteszi, akkor is rosszul jár, ha meg nem tesz, akkor is. Tehát az ördögi kör ismét felbukkant.
• Így van? – kérdezte csak azért is a férfi.
• Persze – hazudta a lány szemrebbenés nélkül.
• Akkor magatokra hagylak titeket – mondta a férfi erősen megilletődve, mivel nem akarta olyanba ütni az orrát, ami nem tartozik rá és gyorsan fizetett és már távozott is. Klaus erre a poharába somolygott. Valamint a késő óra miatt a többiek is szedelőzködni kezdtek.
• Mire volt ez jó? – érdeklődte Melody morcosan, amikor éppen nem volt senki a közelükben. Ugyanis rajta és az ismeretlen szőke hajú férfin kívül már csak egy személy volt a kocsmában. A lány tudta, hogy most majd az egész város azt fogja hinni róla, hogy az ismeretlen szőke hajú férfi régen valóban a barátja volt, ami azért elégé bosszantó lett volna, tekintve, hogy így is túlságosan is sok ajánlatott kapott és úgy vélte most ettől csak még jobban felfognak bátorodni. Ami erősen felháborította őt, elvégre bár nem volt egy finom hölgy attól még nem volt olyan, aki csak úgy bárki karajiba ájul.
• Most szerinte válaszolni fogok erre csak azért mert szépen mereszted rám a szemed? – utalt az egyik kérdésére adott lehetetlen válaszra az ős. Melody mérgesen összeszorította a száját válaszként. Klaus meg diadalmasan elvigyorodott.
• Mi lenne, ha esetleg megkímélnél attól, hogy ki kelljen dobnom téged és egyszerűen távoznál? – kérdezte a lány, mert kezdett elege lenni az ismeretlen szőke hajú férfiból, akinek még a nevét sem tudta, de nem is igazán akarta. Na jó, talán egy kicsit azért érdekelte…
• Nem hiszem, hogy szándékomban áll teljesíteni ezt – rázta meg a fejét Klaus a poharát nyújtva. Közben az utolsó vendég is elhagyta a helyet. Melody ügyet sem vetett a férfira, hanem elkezdett feltakarítani.
• Záróra – jegyezte meg a lány, amikor mindent elpakolt.
• Tudod még nem volt alkalmam bemutatkozni és emiatt a legidősebb öcsém, neheztelne is rám érte, szóval szeretném ezt most pótolni. A nevem Klaus, de hívhatsz Niknek is – nyújtotta a lány felé a kezét üdvözlése jeléül udvariasan meghajolva egy picikét. Bár ez inkább tetszett gúnyos, mint udvarias gesztusnak.
• Melody és remélem, hogy most már hajlandó vagy távozni – fogadta el a lány fogcsikorgatva a kézfogást, azonban a következő dologra egyáltalán nem számított. Ami nem volt mást, minthogy a hibrid hevesen magához rántotta őt. Melody pedig egyensúlyát vesztve zuhant a férfi mellkasának.
• Hamarosan ismét találkozunk és ígérem, hogy nem fogod megbánni – vigyorodott el Klaus sokat ígérően közel hajolva a lányhoz.
• Szerintem meg nem találkozunk többet és, ha mégis, akkor az cseppet sem lesz kellemes – vágta rá a lány dühösen fújtatva. Nem szerette, ha játszottak vele ezért aztán hátrébb lépve mérgesen az ajtó felé mutatott. A hibrid pedig fizetett és vigyorogva távozott. Mivel kitalált magának egy remek programot annak az időnek az eltöltésére még Elijah megtalálja vagy Esthert, vagy Finnt, vagy a lehető legjobb esetben mindkettőt.

Ezután ezt a kis párbeszédet szinte egy álló hétig minden este eljátszották közvetlenül zárás előtt. Ugyanis Klaus mindig záróráig maradt feszegetve Melody tűrőképességének határait. A lányt szinte az őrületbe kergette a férfi folyamatos célozgatása, valamint az ezzel teljesen véletlen szerűen váltakozó mogorvasága, ami egyszerűen csak még jobban felidegesítette őt. Tekintve, hogy az ős olyankor parancsolgatott neki és nyilván másoknak is, de utóbbi őt nem igazán érdekelte. Hanem csak az, hogy felé ne tegyen ilyen diktátori gesztusokat. Aztán ott telt be Melody-nak az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, amikor meglátta a lakása ajtajának lezserül a falhoz támaszkodó férfit.

• Nem hiszem el, hogy… - vágta hozzá mérgesen a szavakat Klaushoz a lány.
• Mit? – kérdezte a hibrid közelebb lépve.
• Egyáltalán honnan tudod azt, hogy hol lakom? – hagyta figyelmen kívül a kérdést Melody idegesen, ugyanis a sajátja sokkal inkább lekötötte a figyelmét.
• Megmondtam, hogy ismét találkozni fogunk – válaszolta végül Klaus még közelebb lépve a lányhoz. Aki dacosan pillantott rá vissza.
• Egyszerűen csak hagyj békén! – bökött a hibrid mellkasára mérgesen. Klaus erre válaszként a karjai a lány derekára csúsztatta és ajkait a lány ajkaira, tapasztotta. Melody-ban egy pillanatra bent rekedt a levegő annyira megdöbbent a férfi számára teljesen meglepetésszerű tette miatt. Istenem, gondolta utolsó ép gondolatával. Aztán viszonozta a csókot.
• Mondtam, hogy nem fogod megbánni és szerintem inkább lesz kellemes, mint kellemetlen – jegyezte meg Klaus sokat ígérő diadalmas mormolás kíséretében egy pillanatra elválva a lány ajkaitól és a lakás ajtajának döntötte a karjaiban tartottat.
• Később még lehet, hogy így lesz – zihálta Melody a levegőhiány miatt. Azonban most már másra sem vágyott, minthogy folytassák azt, amit elkezdtek. A hibrid győzelme teljes tudatában csókolta meg ismét a lányt. Ugyanis ezzel a lépéssel már véglegesen körvonalazódni látszott egy terve a fejében annak érdekében, hogy ez után ne legyen egyedül.