2. fejezet

Látogatók

„Gyakran barátkozunk meg olyan emberekkel, akiket először ki sem állhattunk! Amikor te változol, helyzeted is megváltozik. Ez törvényszerű. Nem kell azon morfondíroznod, hogy hogyan is történik mindez. Átalakulásod átformálja körülményeidet is.” Andrew Matthews

Melody másnap szinte délig aludt, de ez általában így volt nála tekintve, hogy a kocsmában általában éjfélig vagy hajnal egyig dolgozott. Most is csak az ébresztette fel őt, mert valaki kopogtatott az ajtaján. Álmosan és meglehetősen szalonképtelen állapotban ment kinyitni azt. Egyébként sem igazán érdekelte, hogy ki mit gondol ennek kapcsán róla. Főleg mivel a legtöbb szomszédja - a város legtöbb részével egyetemben - abban a hitben éltek, hogy ő bizony éjszakai pillangóként tevékenykedik. Ami azért erősen sértette őt, de túltette magát rajta. Elvégre nem akadhat fent mindenféle, csip-csup, kis apróságon. Akkor sem, ha ez már tényleg bosszantó volt.

• Jó reggelt bogaram – köszöntötte őt a házinéni kedvesen
• Jó reggelt, Mrs. Hill – mormolta a hajába túrva és arrébb állt, hogy az idős hölgy be tudjon totyogni a lakásba. Nem igazán volt oda azért, hogyha bárki is becézte őt, a nőnek mégis elnézte, mert e nélkül valahogy nem lett volna, ugyan azaz egész. Melody mindig is furcsállta, hogy Mrs. Hill botra támaszkodik, és ilyen lassan sétál tekintve, hogy amikor múltkor a fodrászhoz kísérte el őt, akkor olyan gyorsan szedte a lábait, hogy alig bírt vele lépést tartani. De lehet, hogy csak azért sietett annyira, mert a fodrásznál megtudja a legfrissebb pletykákat, gondolta a lány elmerengve, mivel az idős hölgy nagyon is kíváncsi természetű volt. De vajon most miért is van itt?
• Csak nem felébresztettelek? – kérdezte Mrs. Hill miközben lassan leereszkedett az egyik konyhaszékre és nagyon jól leplezett pillantások kíséretében fordult körbe, mint aki keres valamit, vagy inkább valakit.
• Egyébként is ideje lett volna felkelnem – válaszolta a lány vállat vonva és igyekezett visszafogni a gúnyt a hangjából. Tekintve, hogy azért tudott volna még aludni egy keveset és érdekelte volna, hogy a nő mit is akar itt tulajdonképpen, mert aligha hitt abban, hogy egy kedves csevejre ugrott föl hozzá. – A lakbér miatt tetszett jönni? – érdeklődte Melody. A világért sem sietette volna az idős hölgyet, viszont ennek ellenére nem bánta volna, ha gyorsan megtudja az itt tartózkodásának okát és lehetőleg visszafeküdhet még egy keveset.
• Nem, nem igazán – rázta meg a fejét Mrs. Hill, aki láthatóan nem szándékozott elárulni, hogy akkor mégis miért is jött látogatóba. – Egyébként is van még hátra addig egy hét – tette hozzá.
• Azt hiszem jobb lesz, ha most befizetem, főleg mivel lehet, hogy később elfelejteném – mondta Melody elmerengve és a tegnapi borravalójából, valamint az erre félretett összegből kifizette az esedékes bért.
• De nem fog neked gondot okozni ugye bogaram? – kérdezte az idős hölgy gondoskodóan.
• Nem fog – rázta meg a fejét a lány határozottan. Főleg mivel a tegnap a szőke hajú férfi által otthagyott pénzből még maradt is neki. Valamint ennek kapcsán felmerült neki egy lehetséges megoldás Mrs. Hill ittlétének indítóokával kapcsolatban.
• Mrs. Queen említette, aki a fiától hallotta azt, hogy egy csinos szőke hajú fiatalemberrel beszélgettél tegnap este – árulta el végre valahára ittlétének valódi okát az idős hölgy és hangja mohó kíváncsiságról árulkodott. Így nyerném meg egyszer a lottót!
• Tényleg? – kérdezett vissza Melody élesen. Viszont az öreg hölgyet nem igazán zavarta ez a hangnem, tekintve, hogy annál azért sokkal jobban akarta tudni a választ.
• Igen, igen és azt mondta, hogy úgy beszélgetettek, mintha nagyon régóta ismernétek egymást – pislogott rá ártatlanul Mrs. Hill.
• Hogy mik vannak – csóválta meg a fejét a lány és egyáltalán nem állt szándékában válaszolni erre a kérdésre. Tekintve, hogy azért az ő életén ne csámcsogjanak a kelleténél jobban. Igaz, hogy ha nem mond semmit az többet fog mondani mindennél, viszont ha mond, akkor meg ki fogják forgatni a szavait. Fránya ördögi kör! – Viszont azt hiszem, hogyha nem lenne gond, akkor én most visszafeküdnék még aludni – tette hozzá bocsánatkérően, de alig bírta megállni, hogy ne a fogai között szűrje a szavakat felháborodásában.
• Persze, persze, nem is tartanálak fel a kelleténél tovább. Akkor hát további szép napot bogaram – állt fel az idős hölgy, majd kitopogott a lakásból. Melody a kísértés ellenére nem vágta be mögötte az ajtót. Pedig annyira nagy volt rá az ingere, hogy erősen viszketett tőle a tenyere.

Klaus a Mikaelsson villában ébredt, amit még a hibridjeivel épített a családja számára. Azonban az elképzelései romba dőltek, tekintettel arra, hogy Stefan volt szíves feltámasztani Esthert. A hibrid ismét érezte a magányt. És most nem csak azért, mert nem volt az ágyban senki sem, mivel ez most nem érdekelte kifejezetten. Az zavarta, hogy a szívébe fészkelte magát ez a feszítő érzés és bárhogy próbált is küzdeni ellene nem engedte el őt. A ház egyszerűen kongott az ürességtől, ő pedig nem tudta, hogy ezzel kapcsolatban mit is tehetne, vagy akar e egyáltalán bármit is tenni. Elvégre a családja elfordult tőle, őket tehát büszkeségből nem is várta vissza. A hibridjeit meg továbbra is városon kívül tartotta – pár kivételtől eltekintve persze -, mert egyszerűen belőlük is elege volt. Ugyanis bármit mondott is nekik azok szó nélkül engedelmeskedtek neki, mint a legjobb birkák, annak ellenére, hogy hibridek voltak. Eleinte persze élvezte ezt az egész kötődés dolgot, sőt most is örült neki, mégis már kezdte elveszíteni a kezdeti varázsát. Ennek legfőbb oka az volt, hogy Klausnak nem kellet a színlelt törődés, mert az sokkal jobban idegesítette, mint az, ha semmit nem kapott. Persze a színlelés abból a szempontból volt megnyugtató érzés a számára, mert ez által el tudta hinni, hogy ő is fontos lehet valakinek, olyanoknak, akik akár tűzbe is mennének érte, mert így érzik helyesnek. Mindennél jobban vágyott arra, hogy valaki egy nap mindenféle bugyuta kötöttség nélkül érezzen így vele kapcsolatban. Azonban erre nem igazán látott esélyt. És bármennyire is mutatta azt, hogy ez őt nem érdekli, hogy neki semmi sem fáj, ennek ellenére az egyedüllét szinte teljesen felemésztette őt.

• Olyan sokat kérnék? – tette fel hangosan a gondolataiban lappangó kérdést Klaus. Természetesen nem kapott rá választ, de nem is igazán várt. Ezért aztán mérgesen megrázta a fejét és a festő szobájába igyekezett. Nem akarta, hogy bárki is rájöjjön az ő mélyen rejlő magányára, ugyanis így sok minden könnyebb volt a számára. Mégis kettős érzés kavargott benne ezzel kapcsolatban, mivel azért vágyott arra, hogy valaki tényleg teljesen elfogadja. Hogy ezen feszült érzéseit levezesse azt tette, amit mindig, hogyha valami súlyos nyomta a lelkét. Vagyis festett. A festés és a rajzolás volt az ő önkifejezése a világ felé. És megnyugtató hatása mellett remek hobbinak is számított, ami által sokakat megismert és persze a falakon is jól mutattak a képei. A legtöbb általa megismert művész különc volt, mégis a közös hangot megtalálta velük a festés által. – Érdekes – dünnyögte pár órával később az elkészült festményre pillantva, amiről a tegnapi pultos lány nézett rá visszaéneklés közben. Soha nem tagadta azt – főleg mivel igencsak gyakorta megesett vele -, hogy lefestett másokat, mert megragadta bennük valami. Melody-t is azért rajzolta le, mert megragadta őt. Mivel a lány ugyan olyan elveszetnek látszott, mint ő maga. Dacos kék szemei ugyan azt a magányt és egyedüllétét tükrözték, amit az ő zöld íriszei. Amiket ezer év fájdalma és magánya olvasztott magába a harag és nemtörődömség álcája alá rejtve. A magány mindkettőjük szorosan magába foglalta és nem is engedte el. Kíváncsi lett volna arra, hogy a lány hogyan is küzd ez ellen az érzés ellen, bár ahogy tegnap tapasztalta mogorvaságot és a tények nagyon is őszinte kinyilvánítását választotta. Ami bár nem volt egy kifejezetten jó ötlet – tekintve, hogy nem mindenki fogadta ezt valami nagyon jól - mégis a legtöbb esetben használt, legalábbis ideig-óráig mindenképpen. A hibrid elgondolkozva leste az elkészült és lassan megszáradó képet. Olyan, mint én, gondolta elmerengve. Vajon az akadályokat is úgy veszi? Persze továbbra sem értem azt, hogyan is dolgozhat egy ilyen nevenincs város kocsmájában, de minden bizonnyal a szükség vitte rá. Merengéséből az szakította ki, hogy az egyik itt tartózkodó hibridje, akit semmi esetre sem engedett el maga közeléből besietett a szobába.
• Klaus, Damon Salvatore szeretne veled beszélni – jegyezte meg Frank.
• Bejelenti magát és nem csak egy hívatlan látogatást tesz? Ez új, biztos akar valamit – mormolta Klaus. Az órára pillantva megállapította, hogy a nagyon is belemerült a festésbe ugyan is azon már délután három óra volt. – Enged be- rendelkezte végül. Frank pedig sietős léptekkel igyekezett teljesíteni a parancsot. Az ős vetett még egy pillantást az elkészült képre, majd óvatosan vigyázva letakarta azt, hogy azért ne érjen hozzá a még kissé nedves vászonhoz. Semmi kedve nem volt, ahhoz, hogy Damon rövid látogatása során megfigyelje azt, hogy mivel is tölti az idejét, tekintve, hogy egyáltalán nem szándékozott az orrára kötni a tevékenységeit.

Melody Mrs. Hill legnagyobb szerencséjére végül vissza tudott feküdni és mélységes bosszankodása ellenére is elnyomta őt az álom. Aztán három óra körül ébredt fel. Így idejét érezte annak, hogy felöltözzön és megreggelizzen. Két órával később ment a kocsmába annak érdekében, hogy átvegye a délutáni műszakot Ryan-től. Aki késő délelőtt és kora délután dolgozott.

• Hello – köszöntette a fiút Melody, amint oda ért és leült az egyik bárszékre. Valamint a kocsmában tartózkodó legtöbb vendégnek is odabiccentett üdvözlete jeléül.
• Hali, korábban jöttél – jegyezte meg a fiú felpillantva.
• Már nem tudtam mit kezdeni magammal – vont vállat a lány könnyedén.
• Ha már Mrs. Hill felkeltett a kíváncsisága miatt mi? – kérdezte Ryan vigyorogva.
• Utálom, a kis városok gyorsan terjengő forró drótját – húzta el a száját Melody morcosan a pultra könyökölve.
• Szegényt szerintem vérig sértetted azzal, hogy nem szolgáltattál neki kellő mennyiségű információt – röhögött fel a fiú.
• Valahogy ebben a helyzetben kicsit sem érdekelt az ő lelki világa – jegyezte meg a lány bosszankodva.
• Gyanútlanul beengedted mi? – kérdezte Ryan nagyon is sokat értően törölgetve a poharakat. Mivel még volt tíz perc a váltásig.
• Igen, én naiv azt hittem a lakbér miatt jött, erre kiderült, hogy csak körbeszimatolt. Legközelebb nem követek el ilyen óriási hibát, mert azt nem tudnám megbocsátani magamnak – csóválta meg a fejét Melody továbbra is erősen bosszankodva a dolog miatt.
• Megértelek – válaszolta a fiú könnyedén. Ugyanis édesanyja Mrs. Hill egyik legjobb barátnője volt. Volt idő- szinte közvetlenül a lány városba érkezése után -, amikor a két idős hölgy az akarta, sőt mi több szinte el is várta, hogy Ryan és Melody randizzanak egymással. A lány azonban kosarat adott a fiúnak. Tekintve, hogy annak egyébként is volt barátnője, ő pedig nem akart barátot magának. A gond csak ott kezdődött, hogy Ryan anyukája nem tudott erről, Melody pedig inkább elvállalta azt, hogy ő legyen a gonosz kosarat adó fél, mivel az ő lelkivilágát ez nem igazán rázta meg. Ezután, persze nem igazán döbbenetes mód kapta szárnyra, hogy milyen mellék foglalkozása is van neki. Melody persze nem neheztelt Ryan-re. Legalábbis annyira nem. Főleg, mivel a fiú egy idő után - úgy egy hónapja – elmondta az anyjának, hogy barátnője van. Jobb később, mint soha, gondolta Melody.
• Ettől nem lettem jobban – válaszolta a lány morcosan.
• Tudom, egyébként anyám engem is kérdezet, hogy nem e tudok valamit a titokzatos pasidról– válaszolta a fiú és elröhögte magát a lány szenvedő arcát látva.
• Milyen jó nekem – mormolta Melody neheztelően.
• De amúgy tényleg a pasid? – kíváncsiskodott Ryan.
• Már te is?! – csattant fel a lány a fiúra nézve.
• Bocs, bocs – vágott egy bocsánatkérő mosolyt Ryan.
• Mindegy gondoljanak, amit akarnak – jegyezte meg Melody és hátra ment, mert eléggé elege volt mindenkiből. Pedig még el sem kezdődött a munkaideje.

• Damon, örömmel veszem, hogy legutóbbi találkozásunk óta tanultál egy kis tiszteletet, bár Elijah biztos jobban tudná ezt értékelni, mint én – jegyezte meg Klaus és közben töltött magának egy pohár whiskyt és kényelmesen a kandallónak dőlve várta, hogy mivel is érdemelte ki ezt a „megtiszteltetést”.
• Kérdezni szeretnék valamit – szegezte a hibridnek a kérdést szem forgatva a vámpír.
• Csakugyan? – húzta fel a szemöldökét Klaus. Egy amolyan: „Soha nem találtam volna ki, ha nem mondod” lesújtó pillantás kíséretében.
• Nem tudom, hogy anyucikád felbukkanása óta mennyire figyelsz oda a városban történt dolgokra, de a tanácstagok sorba hullanak, mint a pulykák hálaadáskor – vágta rá Damon mindenféle további teljesen felesleges köntörfalazás helyett, aminek egyébként sem lett volna sok értelme.
• Hidd el, hogy nem felejtettem el, ahogy azt sem, hogy kinek is köszönhetem – ragadta meg a vámpír nyakát mérgesen a hibrid.
• Csigavér tigris – sziszegte az idősebb Salvatore gúnyosan.
• Ide jössz és szemrehányást teszel nekem?! Aztán meg elvárod, hogy megnyugodjak. Nem tudom, hogy te hol éltél eddig, de sürgősen térj vissza a való életbe – tanácsolta fenyegetően Klaus.
• Megtennéd, hogy elengedsz? – kérdezte a vámpír bosszúsan. – Mint már említettem a tanáccsal probléma van, ami akár téged is érinthet – tette hozzá szokásos cinikus hangján. Valahogy soha nem volt szokása megállni a még egészséges határnál, ha elragadtak őt az indulatai. Ami igazán sűrűn előfordult az ő esetében.
• Hol kéne érdekeljen az, hogy a tanácsot megöli valaki? – kérdezte Klaus irritáltan. – Aki ha engem kérdezel az öcséd, aki ismételten próbál visszaállni a diétájára, aminek soha sincsen jó vége – tette hozzá szarkasztikusan.
• Tudod, ha így lenne, akkor igazán megigézhetnéd őt… – vetette fel Damon a lehetőséget. Mert azért nem lett volna rossza, ha száz százalékig ki tudja zárni az ő drága öcsikéjét.
• Nem fogok szívességet tenni nektek! – vágta rá a hibrid mérgesen.
• Tudom, egyébként sem Stefan a tettes, mivel elvileg most pont a nyugodt diétás állapotban leledzik…
• A te öcséd tekintetében nincs olyan, hogy nyugodt állapot – szúrta közbe a megjegyzést a hibrid csak a miheztartás érdekében.
• Hagynád, hogy befejezem, amit elkezdtem? Vagy minden egyes mondatomhoz megjegyzést fogsz fűzni és akkor még több ideig fogjuk rabolni egymás, amúgy sem erre alkalmas idejét? – kérdezte Damon bosszúsan. Tudta, hogy nem kellett volna idejönnie, de amikor először eszébe jutott, akkor valahogy sokkal jobb ötletnek tűnt ez az egész. Elvégre ki nem jönne rá arra, hogy ki a gyilkosságok nagy szakértője mostanában, ha nem a pszichopata ezer éves hibrid? Persze Damon sem volt kezdőnek nevezhető ebben a témában, mégis értékelte volna, ha minél előbb megoldódik ez a dolog, amiben ő pillanatnyilag holt vágányra jutott.
• Rendben, akkor mond, amit akarsz, epekedve hallgatlak – engedte el végre az idősebb Salvatore-t Klaus cinikusan. Nem elég, hogy a nyakamba szabadítják Esther-t még egy ilyen piti kis gyilkos problémát sem tudnak megoldani! Egyáltalán már azon is csodálkozom, hogy nem ölték még meg őket, bár, ami késik, nem múlik, gondolta a hibrid. Stefan újbóli árulására utalva.

• Nem úgy értettem, csak kíváncsi voltam – jelentette ki Ryan, amint a lány visszaért.
• Legközelebb akkor, ha lehet, inkább tartsd meg magadnak a kíváncsiságod – válaszolta Melody morcosan.
• Oké, megyek, kidobom a szemetet – sóhajtotta a fiú bűntudatosan. A lány inkább azzal foglalkozott, hogy italt töltsön az egyik vendégnek. Alig telt el pár perc, mire egy rémült kiáltás hangzott fel. A vendégek egyből kitódultak, hogy megtudják ennek az okát. Melody is a sokadalom után ment, mivel sejtette, hogy most nem valami verekedésről vagy ehhez hasonlóról van szó. Ryan rémülten mutogatott a konténer felé, aztán pedig a falnak támasztotta a kezét és kicsit sem finoman kiadta a gyomortartalmát. Melody el is fordult, mert nem akarta, hogy a látványtól ő is hasonlóan tegyen, ezért aztán pont elkapta azt a pillanatot, amikor a vendégek közül ketten felemelték a konténer tetejét. Nos, így már azért érthető, hogy kidobta a taccsot, gondolta a lány, akinek ebből a szemszögből pont egyenes rálátása nyílt a kicsit sem finoman odadobott hullára.

Nem sokkal később elözönlötte a környéket a rendőrség is, valamint ezzel együtt járóan az emberek is kitódultak az utcára, hogy megtudják azt, hogy mi is történt. A rendőrség egyébként Mystic Fallsból száguldott át, mivel a város oda tartozott. Ebből a szempontból legalábbis, persze itt azért nem volt olyan magas a halálozási arány. Mindenkit – legalábbis azokat, akik láthattak valamit a hullából, mivel arrafelé tartózkodtak - visszatereltek a kocsmába. Melody pedig osztogatta az italokat, valamint ő maga is ivott egyet, mert azért nem mindennapi látnivaló volt számára egy hulla.

• Felvehetném a vallomását? – kérdezte a hozzá lépő szőke hajú nő, bár inkább volt kijelentés, mint kérdés.
• Persze – válaszolta a lány készségesen, bár nem tudta, hogy ő mit is mondhatna az ügyről. Aztán szépen elmondta a seriffnek – mint ahogy azt előzőleg a vendégektől megtudta Liz Forbes-nak – hogy mit is látott ő maga.
• Van kamerájuk? – kérdezte a seriff. Ugyanis nagyon kíváncsi lett volna arra, hogy vajon melyik Mystic Fallsi vámpír tévedt át ide, vagy ami rosszabb lenne ki érkezett már megint az ő egyébként is természetfelettitől hemzsegő városukkal egyel arrébb. A hullát egyértelműen vámpír támadta meg, aki még el is tüntette a testet, amivel csak megnehezítette a dolgunkat. Tekintve, hogy ezt már kicsivel nehezebb lesz kimagyaráznunk a szokásos mesével. Ráadásul új orvos szakértőnk sincsen még…
• Sajnálom, tudomásom szerint nincsen, a tulaj nem igazán van oda a modern technológiáért – válaszolta a lány megcsóválva a fejét.
• És a főtéren sincs egy sem – motyogta saját magának Liz. – Mindenestre köszönöm, hogy elmondta, amit látott, ha esetleg később eszébe jutna valami, akkor szóljon róla – tette hozzá és egy névjegykártyát tett a lány elé, aki nagyon megbízható és összeszedet tanú volt. Amit a seriff igazán értékelt, tekintve, hogy ez nagyon ritkaságszámba ment az ő szakmájában.
• Természetesen – bólintotta Melody határozottan. - Seriff megkérdezhetem, hogy vajon mi is végezhetett az áldozattal? – érdeklődte a lány, mikor a szőke hajú nő felállt a bárszékről és vette volna tovább az irányt a következő kihallgatásra váró vendéghez.
• Minden bizonnyal egy puma volt, Mystic Fallsban is gyakran betévednek, de persze a nyomozás még folyik – válaszolta Liz nyugodtan elregélve a szokásos fedő sztorit, ami azért ebben az esetben igazán érezhetően sántított.
• Értem, köszönöm – mondta Melody. Azt azért nem kérdezte meg, hogy vajon egy puma, hogyan is volt képes betenni a hullát a konténerbe, de lehet, hogy ez csak neki merült fel. Aminek nyilván az volt az oka, hogy rengetek krimit olvasott. De persze puszta logikával is eléggé necces volt benyelni a pumás dolgot. Mindenestre a rendőrség gyorsan végzett. Elszállították a hullát, aztán ezzel a kíváncsi tömeg is eloszlott, valamint a vendégek jó része is hazafelé vette az irányt. Tekintve, hogy milyen mély megrázkódtatás érte is őket nemrégiben. Melody ekkor elővette a telefonját és beütötte a már fejből ismert számot. Azonban - ahogy számított is rá - csak a hangposta jelzett.
• Szia, rég beszéltünk és reméltem, hogy el tudlak érni, de gondolom most meccsen vagy éppen, ha így van, akkor sok sikert, bár te mindig nyersz – mondta a sípszó után Melody elmosolyodva megigazította a karkötőjét, amit ajándékba, valamint védekezési céllal kapott az illetőtől. Az első sikeresen győztes meccsének az örömére. Ugyanis ettől a barátjától tanulta el hogyan is kell verekedni, tekintve, hogy az illető nagyon is profi volt ebben. – Szóval visszatérve az eredeti témára azért hívtalak, mert egy nagyon érdekes ügy történt a közvetlen közelemben. Képzeld, megöltek valakit, ha engem kérdezel elégé csúnyán helyben hagyták a fickót. Ugyanis a torkát teljesen feltépték. A seriff meg azt állítja, hogy egy puma volt. Annak ellenére is, hogy a hullát egy konténer belsejében találták meg. Tudom, tudom, most mond meg, hogy manapság milyen érdekes szokásaik vannak a pumáknak… Remélem, minél előbb megkapod ezt az üzenetet és beszélhetünk – tette még hozzá a lány, majd a zsebébe süllyesztette azt. Tudta, hogy bele fog telni pár napba, mire reagálást kap rá. De a történtek ellenére remélte, hogy találkozhat az illetővel, akkor is, ha nem akar majd segíteni neki kideríteni a gyilkosság valódi tettesének kilétét, hanem csak meglátogatja őt. Mivel Melody már azt is nagyra értékelte volna.